|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZP: Az első napokban tízezres nagyságrendű átjelentkezés
|
1989. október 18., szerda - Egyelőre nincs pontos adat arról, hogy eddig hányan jelentkeztek át az MSZMP-ből az MSZP-be - közölte az MTI munkatársának kérdésére Tóth András. Hozzátette: annyi azonban bizonyos, hogy a kongresszust követő néhány napon tízezres nagyságrendű volt azok száma, akik aláírásukkal megerősítették tagságukat. Átjelentkezni nemcsak a munkahelyi pártszerveknél lehet, hanem a területi, városi, kerületi pártbizottságokon, vagy akár az MSZP Jászai Mari téri központjában is. Elmondta azt is: a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagjai számos meghívást kapnak, hogy ismertessék a párt programját, célkitűzéseit. Ezért országszerte megkezdődnek a tagtoborzó nagygyűlések.
Szólt arról is, hogy az elnökség valamennyi tagja - Kovács Jenő és Vastagh Pál pártalkalmazottak kivételével - társadalmi munkában látja el feladatát. Mercedes típusú gépkocsival már csak a párt elnöke közlekedik, akit egyébként a kormányőrség is véd. Közölte: a pártvagyon sorsával az elnökség által meghatalmazott bizottság foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy mit szól az új párt az MSZMP XIV. kongresszusának összehívásához - ezt mint ismeretes a napokban Ribánszki Róbert jelentette be egy nagygyülésen - Tóth András elmondta: ez sem jogilag, sem politikailag nem korrekt döntés, szakadár tevékenységnek minősíthető, egy új párt megalakítási kísérletének. (MTI)
1989. október 18., szerda 15:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|