|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt nagygyűlése (1. rész)
|
1989. szeptember 30., szombat - Megtartotta első országos nagygyűlését a Kereszténydemokra Néppárt (KDNP). Szombaton Budapesten a József Attila Gimnázium dísztermében rendezték - ,,Istennel a hazáért és a szabadságért,, jelszóval - a tanácskozást, amelyen a mintegy 2-3 ezer párttagot 154 küldött képviselte; jelen voltak a nyugat-európai szociáldemokrata pártok képviselői, valamint a lengyel Szolidaritás küldöttei.
A nagygyűlésen Keresztes Sándor a párt szervezőbizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy 42 évvel ezelőtt megalakult egy csapat, amely vállalkozott a keresztény állameszmény képviseletére, de két évvel később a szervezkedő önkény felszámolta a pártot, az akkori parlament utolsó törvényes ellenzéki csoportját. Most mindent előlről kezdenek. Mint mondta, a KDNP nem nosztalgiapárt, célja, hogy a magyar nép megvalósíthassa a többpártrendszeren alapuló jogállamiságot, s újra beilleszkedjen az európai népek sorába. A Kereszténydemokrata Néppárt a választásokig a konstruktív ellenzék szerepét tölti be, a reformok iránt elkötelezettek táborába tartozik. Tisztában van azzal, hogy a jelenlegi időszakban kompromisszumokat kell kötni, hogy az ország békés körülmények között jusson el az első szabad, demokratikus választásokig. Keresztes Sándor annak a reményének adott hangot, hogy a magyar nép jelentős részét meg tudják nyerni programjuknak. Ezután a külföldi vendégek szólaltak fel. A holland kereszténydemokrata párt elnöke Wim van Velzzen elismeréssel szólt a magyar testvérpárt programtervezetéről, s felajánlotta segítségét, bejelentve, hogy a pártot felveszik az európai kereszténydemokrata néppárt tagjai közé. Kifejtette, hogy csak a keresztény ideológiának van jövője, mert a többi eszme elvesztette a népek bizalmát. Véleménye szerint ezt bizonyítja, hogy Hollandiában nemrég az ő pártja nyerte meg a választásokat. A Belgiumból érkezett testvérpárt képviselője egyebek közt arról szólt, hogy Európa határai nem érnek véget az egykori vasfüggönynél, s javasolta, hogy építsenek közösen egy új Európát. Az Európai Parlament kereszténydemokrata frakciójának küldötte annak a reményének adott hangot, hogy a párt hozzájárul a demokrácia, a szociális igazság, a személyi szabadságjogok megteremtéséhez. (folyt.köv.)
1989. szeptember 30., szombat 15:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|