|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
- SZDSZ dokumentuma - 4. folyt.
|
- Fiatalok, első választók A soron következő választások sorsdöntő hatással lesznek valamennyiünk jövőjére. Az országot gazdasági morális szakadékba sodró hatalom rákényszerült arra, hogy megkockáztassa ezt a választást. Bízik abban, hogy ütéseitől még mindig kábultan, reflexszerűen emelitek fel a kezeteket, és szavaztok gondolkodás nélkül, rálegyintve az egészre. Gondolkodjatok Mi azt akarjuk, hogy az ország semmilyen eszme ürügyén se kerülhessen többé a lelketlen bürokraták kezébe. Azt akarjuk, hogy csak a tehetség, a hozzáértés, szorgalom és a rászorultság alapján lehessen embereket minősíteni. Azt akarjuk, hogy ne rajtunk kísérletezzenek különböző elvont gazdasági utópiák gyakorlati megvalósításával. Marx is azt állította, hogy a szocializmus csak a legfejlettebb országokban valósítható meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a fejlettség csak a szabad vállalkozás és a polgári demokrácia keretein belül valósítható meg. Példaképünk: Svédország, Finnország, Dánia, az NSZK. Tudjuk, távol vagyunk még ezektől a példaképektől. Sokat kell dolgoznunk, kínlódnunk addig, amíg megvalósíthatjuk ideáinkat, de ezek az ideák legalább megvalósíthatóak. Segíts nekünk felépíteni egy szabad, független, demokratikus, a fejlett Európához tartozó Magyarországot Szavazz a Szabad Demokraták Szövetségére - Most pedig egy felhívást ismertetünk, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz közösen bocsátott ki. - A Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége békés tiltakozó demonstrációra int mindenkit, aki az erőszakmentes politizálás elkötelezettje. Nem akarjuk, hogy bárki is fenyegethesse a békés átmenetet, ezért szeptember 29-ikén tüntetésünkkel újra követeljük a Munkásőrség azonnali, jogutód nélküli, maradéktalan feloszlatását, és költségvetési támogatásából felhalmozott vagyonának haladéktalan zárolását. Ezért tüntetünk. Mindenkit hívnak a rendező politikai szervek. Demokratikus gondolkodású polgártársunk, tarts velünk (folyt.)
1989. szeptember 27., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|