|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Provokáció a Munkásőrség ellen - a testület szóvivőjének nyilatkozata (OS)
|
1989. szeptember 15., péntek - Szeptember 13-án a Szabad Demokraták Szövetsége kispesti szervezete állítólagos levelet tett közzé az Országos Sajtószolgálat útján. Ebben állításaik szerint Fenyő István budapesti munkásőr fegyverrel fenyegette meg őket. Az SZDSZ szervezete erre válaszlevelet közöl, amelyet arra használ fel, hogy rossz színben tüntesse fel a Munkásőrséget, s erre hivatkozva is követelje feloszlatását. Mindezzel azonban az az alapvető gond, hogy Fenyő István nevű budapesti munkásőr nem létezik, mint azt a testület nyilvántartásában ellenőriztük. Manapság egyébként a Munkásőrség is sokszor kap fenyegető, mocskolódó leveleket, olykor az MDF, máskor az SZDSZ, a Fidesz és más szervezetek aláírásával. Mivel a provokáció legtöbbször az első ránézésre nyilvánvaló, a Munkásőrség az ilyen leveleket nem szokta figyelembe venni, ellentétben az SZDSZ kispesti szervezetével, amely a nem létező munkásőr levelét is a tisztességes munkásőrök lejáratására használta ki, sőt a Munkásőrség elleni tüntetésre uszít. (OS)
1989. szeptember 15., péntek 13:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|