|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Egy hét múlva nyílik az őszi BNV
|
1989. szeptember 15., péntek - Egy hét múlva, szeptember 22-én megnyitja kaput a 90. Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek szakkiállítása. A szervezők pénteken sajtótájékoztatón ismertették a vásár programját. Elmondták, hogy a tavaliynál többen és nagyobb területen mutatják be a fogyasztási javakat: 1700 kiállító 76 ezer négyzetméter területet bérel a vásárvárosban. Főként a külföldiek, elsősorban a tőkés országokból érkező kiállítók száma gyarapodott, csaknem háromszor annyian jönnek, mint tavaly ősszel. Az idei őszi vásáron első ízben úgynevezett díszvendég státust is biztosítanak egy kiállítónak, ez alkalommal a Görög Köztársaságnak. A díszvendég státus jelentős kedvezményekkel jár. A vásár új kiállítója az idén a Koreai Köztársaság - első ízben rendeznek most kollektív bemutatót - s ebből az alkalomból magas szintű koreai delegáció is érkezik a vásárra. A tavalyinál valamivel több hazai vállalat vesz részt a vásáron, de a bútorgyártók és a ruházati cikkeket előállító vállalatok a korábbiaknál kisebb számban jelentkeztek. A Vállalkozók Országos Szövetsége önálló pavilonban mutatkozik be, csaknem 150 egyéni vállalkozó állítja ki újdonságait. (MTI)
1989. szeptember 15., péntek 10:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|