|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: NDK-menekültek - nyugatnémet szóvivők (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 6. szerda (MTI-tud) - Az NSZK kormánya a korábbiakhoz hasonlóan változatlanul reméli, hogy miharabb humanitárius megoldást lehet találni a keletnémet menekültek Magyarországról az NSZK-ba való kiutazásának problémájára. A magyarok tudatában vannak e probléma sürgető jellegének, és a bonni külügyi hivatal, személy szerint a külügyminiszter is gyakori telefonkapcsolatot tart a magyar vezetéssel. Ezt hangsúlyozta szerdán kérdésekre válaszolva Jürgen Chrobog, a bonni külügyminisztérium szóvivője.
- A Budapesten táborokban tartózkodó áttelepülni vágyók nagy tömege a dolgok elhúzódása ellenére is viszonylag bizakodóan tekint a jövőbe, s tudja, hogy mindent megtesznek kiutazásukért - mondotta. Hans Klein szövetségi miniszter, a bonni kabinet szóvivője a sajtóértekezletén úgyszintén kifejezte kormányának azt a meggyőződését, hogy a magyar kormány továbbra is kielégítő, humanitárius megoldáson fáradozik. Jelezte: a menekültek bajországi fogadtatására, majd az egyes tartományok szerinti elosztására irányuló előkészületek már befejeződtek. A kormányszóvivő szerint a menekültek ügyében mind ez ideig még nem kerülhetett sor arra a remélt telefonbeszélgetésre, amelyet Helmut Kohl szövetségi kancellár szeretne folytani Erich Honeckerrel, az NDK párt- és állami vezetőjével. Utóbbi ebben a tervezett beszélgetésben nyilvánvalóan egészségi állapota miatt van akadályoztatva - mondotta Klein. Egy kérdésre jelezte egyúttal: az NSZK kormánya eddig nem fontolgatta, hogy esetleg Willi Stoph miniszterelnökkel is lehetne telefonon beszélni. Minden más szinten azonban a két német állam képviselői kapcsolatot tartanak e kérdésben, ámbátor úgy fest, hogy az NDK álláspontja változatlan. Ez azt jelenti, hogy büntetlenséget igen, automatikus kiutazási lehetőséget nem ígér azoknak az NDK-állampolgároknak, akik hazatérnek. Ez esetben otthon szabályosan folyamodhatnak kiutazási engedélyért. Bonn szerint azonban az NDK rugalmatlansága csak fokozza az emberek áttelepülési vágyát, noha az NSZK is azt látná legszívesebben, ha az emberi jogok, a demokrácia és a gazdasági boldogulás megalapozása nyomán hazájukban maradnának. (folyt.)
1989. szeptember 6., szerda 18:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|