|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú politikai tárgyalások (3. rész)
|
A választási törvényről lényegében konszenzus született. Mindössze néhány kérdés maradt függőben: többek között a társadalmi szervezetek jelöltállítási joga, a választások nyilvánossága, s a választási etikai kódex. Ezeket a témákat szakbizottságok tárgyalják tovább. A munkahelyi pártszerveződésekkel kapcsolatban az Ellenzéki Kerekasztal előterjesztette álláspontját, amely a korábbiakhoz képest nem változott. Az EKA nevében Pethő Iván megismételte, hogy a választások előtt 90 nappal már nem működhetnek pártok a munkahelyeken, kivételt jelentenek a fegyveres erők, amelyek esetében az EKA tudomásul veszi az MSZMP által megszabott 1990. december 31-i határidőt a pártszervezetek megszüntetésére. Pozsgay Imre egy elmúlt ülésen felvetett kérdésre adott választ, amely úgy hangzott, hogy ha nincs megállapodás a munkahelyi pártszerveződésekkel kapcsolatban, akkor a kormány milyen álláspontra helyezkedik. Az MSZMP delegációjának vezetője elmondta, hogy a kormány a párt álláspontja szerint terjeszti elő a törvényt, de az EKA eltérő véleményét az ellenzék megfogalmazása szerint feltünteti. Ezt követően heves vita alakult ki az MSZMP és az EKA között a munkahelyi pártszerveződésekről. Orbán Viktor hangsúlyozta: ha az MSZMP nem mozdul ki a munkahelyekről, sőt az új pártok bevonulnak oda, akkor az pártharcot jelent, a termelés szétverését. Fejti György (MSZMP) jogelméleti kérdésnek tartotta a munkahelyi pártszervezetek működését, mert szerinte a politika nem szorítható ki a munkahelyekről, még tilalom esetén sem. Ezért kell korlátozni a pártszervezetek ottani működését, mint ahogy azt az MSZMP KB legutóbb elfogadta. Pozsgay Imre megállapította, hogy nem közelednek az álláspontok ez ügyben. Hangsúlyozta, hogy nem lehet egy csapásra lebontani a még működő rendszereket, a régi és az új között meg kell teremteni az átmenetet, mert különben polgárháborús megoldás veszélye fenyeget, amit senki sem akarhat. A vitát a levezető elnök Asbóthné Thorma Judit azzal zárta le, hogy nem közeledtek az álláspontok. (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 19:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|