|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél a háromoldalú politikai egyeztető tárgyaláson résztvevő MSZMP és Ellenzéki Kerekasztal képviselőihez (OS)
|
1989. szeptember 6., szerda - A Hazafias Népfront Eger Városi Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP megegyezett abban, hogy a társadalmi szervezetek ne állíthassanak képviselőjelöltet az országgyűlési képviselő választásokon. Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal ezzel a lépésükkel azt bizonyítják, hogy a háromoldalú tárgyyalások mindinkább a pártok közötti egyezkedéssé válnak, s a tárgyalásokon résztvevő társadalmi szerveknek, így a Hazafias Népfrontnak is csupán statiszta szerepet szánnak. Követeljük, hogy a Hazafias Népfront is kaphasson jelöltindítási jogot a parlamenti választásokon. Sem az MSZMP-nek, sem az Ellenzéki Kerekasztalnak nincs joga a pártokon kívüli állampolgárok kizárólagos képviselőjeként fellépni. A Hazafias Népfrontnak elvitathatatlan érdemei vannak a reformfolyamatok megindításában és kibontakoztatásában. Mindezt döntően a pártokhoz nem kötődő, de a nemzet felemelkedeéséért cselekedni akaró és felelősséget vállaló néptömegek támogatásával valósíthatta meg. Vidéken a népfront ma is konszenzust teremtő erő. Követeljük, hogy a tárgyalásokon emelkedjenek felül a szűk pártérdekeken. Biztosítsanak egyenjogúságot a harmadik oldalnak, benne a Hazafias Népfrontnak is. Hazafias Népfront Eger Városi Elnöksége (OS)
1989. szeptember 6., szerda 15:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|