|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Nők Szövetsége választmányának ülése
|
1989. szeptember 6., szerda - A nyári szabadságok idején is érdemi munkával látott hozzá a nőmozgalom megújításához a Magyar Nők Szövetsége, amelyet két hónappal ezelőtt, a IV. Országos Nőkonferencián alakítottak meg. Választmánya szerdán az Építők Szakszervezetének székházában tartott első ülésén megválasztotta a szövetség elnökségének 14 tagját. Öt másik - a társadalmi elnöki és három alelnöki, valamint a titkári tisztséget betöltő - tagját ugyanis a konferencián választották meg. A választást megelőző vitában javasolták: szükséges, hogy a szövetséghez ezután csatlakozó, újonnan alakuló szervezetek is képviseltethessék magukat az önkormányzati szervben.
Vas Éva, a szövetség titkára a konferencia óta végzett munkát ismertetve elmondta: a Határőrség Országos Parancsnokságának nőbizottsága jelezte: csatlakozni kíván a szövetséghez, amelyhez jelenleg 33 szervezet tartozik. A Gazdasági Kamara és a Fogyasztók Országos Tanácsa együttműködést ajánlott. Az utóbbi hetekben egyébként több törvénytervezetről fejtették ki véleményüket. A miniszterelnökhöz, az államminiszterhez a művelődési miniszterhez és az Országgyűlés elnökéhez küldött nyílt levélben javasolták a nők érdekérvényesítését elősegítő kormányhivatal létesítését. Az országos nőszervezet nemzetközi tevékenységéről elmondták: 140 külföldi partnerszervezetet tájékoztattak a nőkonferencia eredményeiről, a szövetség megalakulásáról. Külföldi nőküldöttségeket és meghívásokat fogadtak. Megkezdték a szervezet apparátusának átszervezését. dr. Asbotné Thorma Judit elnök beszámolt arról, hogy a szövetség munkacsoportja is részt vesz a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon, állásfoglalásával hozzájárult a már létrejött megállapodásokhoz. Megjegyezte: elégedetlenek a kerekasztal tárgyalások menetével, eredményével. A vitában elhangzott, hogy tisztázni kellene a kerekasztal-megbeszélésen részt vevő csoport szerepét, az egyeztető tárgyalások ugyanis a pártok vitájává vált. A harmadik oldal javaslatait melyik párt vállalja? - kérdezték. Profi szervezeteknek kellene kidolgozniuk a vitatott problémák megoldásának koncepcióit, s a társadalmi szervezetek azokat véleményezzék. A felszólalók többsége viszont úgy vélte: szükséges, hogy a nőszövetség a következőkben is hallassa szavát az egyeztető tárgyalásokon. A nemzet érdeke, hogy ott nem csupán a pártok egyezkedése folyjék. (MTI)
1989. szeptember 6., szerda 17:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|