|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Kamerákat az ülésterembe - Az SZDSZ felhívása a Magyar Televízióhoz és a Vállalkozók Országos Szövetségéhez (1. rész) (OS)
|
1989. szeptember 5., kedd - Mióta az ellenzék kezdeményezésére a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások középszintjét megnyitották a nyilvánosság előtt, jobban járt az újságolvasó, de a tévénéző alig kap több információt ezekről a valóban történelmi jelentőségű tárgyalásokról, mint azelőtt. Nagy lassan születik ugyan egy heti összefoglaló műsor, de az jellegénél fogva csak utólag számolhat majd be az eredményekről, és aligha adhatja vissza a tárgyalások légkörét, az ellenzék és az uralkodó párt közötti küzdelem és kompromisszum tanulságos jeleneteit. Mint kiderült, a Magyar Televíziónak mégis lesz rá pénze, hogy közvetítse az Országgyűlés szeptemberi ülésszakát, ahol a háromoldalú tárgyalások első eredményeit a kormány szeretné a Parlament elé terjeszteni. Az Országgyűlésben azonban az átmenet kimunkálásának csak másik felét, a törvényalkotást fogják elvégezni, s ott persze már nem lehet jelen az Ellenzéki Kerekasztal delegációja, amely az átmenet garanciáit kiharcolta. Talán nincs elég pénz arra, hogy magukat a tárgyalásokat is közvetítsék? A Vállalkozók Országos Szövetsége által felajánlott támogatásból, amelyet eredetileg a parlamenti közvetítésre szántak, bőségesen telne erre, ha a VOSZ most már erre a célra tenné meg nagylelkű felajánlását. Nem okozhat gondot az időpont sem: ahogyan az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülése után találtak soron kívüli műsoridőt az MSZMP Elnöksége tagjai számára, ugyanígy adhatnának rövidebb-hosszabb közvetítéseket a tárgyalásokról a 2-es műsorban. Másnap délelőtt pedig ugyanúgy adhatnák az egész tárgyalásról készült felvételt, ahogyan az országgyűlési közvetítéseknél szokásos. Bizonyos, hogy a közönség nem találná unalmasabbnak ezt a műsort, mint az országgyűlési közvetítéseket. Ellenkezőleg, jobban megértenék a történelmi időket, amelyekben élünk. Ez a közvetítés segítené a nézőt, hogy megszabaduljon a politikai változással szembeni félelmeitől, hogy megismerje a szabad választások feltételeit és technikáit, az új eszméket és az új arcokat, hogy megértse a politika szereplőinek valóságos szándékait, és magában eldönthesse: kik képviselik az ő érdekeit. (folyt.köv.)
1989. szeptember 5., kedd 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|