|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Középszintű háromoldalú tárgyalások (2. rész)
|
Ezek után kezdődött meg az első napirendi pont, az alkotmány módosításával kapcsolatos, még függőben lévő kérdések megtárgyalása. Bejelentették, hogy a szakértői bizottságokban sikerült konszenzusra jutni a képviselői összeférhetetlenség eseteinek kérdéseiben. Mindhárom fél elfogadhatónak tartja az Ellenzéki Kerekasztal azon javaslatát, miszerint nem lehetnek képviselők bírók, ügyészek, alkotmánybírók, a fegyveres erők tagjai, valamint az államigazgatás bizonyos területein dolgozók. A köztársasági elnöki intézmény bevezetésével kapcsolatban az előző ülésen előterjesztett EKA-javaslatról Pozsgay Imre fejtette ki az MSZMP véleményét. Az államminiszter közölte: az MSZMP tárgyalóküldöttsége elfogadja az indítvány azon részét, miszerint a köztársasági elnöki jogkört az 1946-os első törvény szerint kell szabályozni, kiegészítve az EKA-javaslatban szereplő jogkör bővítési indítványokkal. Ugyanakkor az MSZMP álláspontja szerint az államfőt nem a Parlamentnek, hanem a népnek kell megválasztania közvetlen népszavazással, méghozzá az országgyűlési választások előtt. A téma megvitatását a felek visszautalták a szakértői bizottságokhoz. Nem született döntés a címer ügyében sem; az MSZMP indítványa szerint a módosított alkotmány utaljon arra, hogy a címerre vonatkozó rendelkezéseket alkotmányerejű törvény rögzíti. Több mint egyórás vita után megállapodás született abban a sokáig patthelyzetet okozó kérdésben, hogy szerepeljen-e az alkotmányban a szocializmus szó. Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal többszöri szövegfinomítással végül is kompromisszumra jutott, amelyet a harmadik oldal is elfogadott. Nevezetesen, a felek megállapodtak abban, hogy az alkotmány elé ne illesszenek preambulumot, az alkotmány szövegében azonban szerepeljen a következő meghatározás: ,,A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.,, Egyelőre nincs megállapodás a fegyveres erők tagjai párttagságának kérdésében; e téma megvitatását a felek a párttörvénnyel kapcsolatos kérdéseknél tartják indokoltnak. Ugyancsak vita folyik arról, hogy az alkotmányban deklarálják-e a köztulajdon primátusát a többi tulajdonnal szemben. Ezt sem az MSZMP, sem az Ellenzéki Kerekasztal nem tartja szükségesnek, a harmadik oldal viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a köztulajdon kitüntetett szerepét deklarálják. Egyébként ebben a kérdésben - mint kiderült - a harmadik oldal résztvevői nem képviselnek egységes álláspontot. Az általuk súlyosnak minősített belső vitára hivatkozva kérték a téma megvitatásának elnapolását, amihez a másik két fél hozzájárult. (folyt.köv.)
1989. szeptember 4., hétfő 20:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|