|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az NDK-menekültekért
|
1989. szeptember 4., hétfő - Mind az osztrák, mind az NSZK-beli máltai segélyszervezet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mögött áll, és mindent megtesz azért, hogy oltalmazza a Magyarországra érkezett NDK-beli menekülteket. Miként Csilla Boeselager, az NSZK-beli Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöknője, Wolfgang Wagner, a Máltai Szeretetszolgálat zúgligeti menekült-táborának vezetője és Günther Mulak, a bonni külügyminisztérium tanácsosa hétfőn a fővárosi zúgligeti plébánián - a Máltai Szeretetszolgálat magyarországi menekülttáborainak központjában - tartott sajtótájékoztatón elmondták: táborukban augusztus 15. óta 4700 NDK-beli állampolgár jelentette be, hogy a Német Szövetségi Köztársaságba kíván távozni. Nem felel meg a valóságnak, hogy 15-20 ezer személy jelentkezett náluk. Kezdetben Kozma Imre atya felhívására az egyházközség hívei 260 NDK-beli állampolgárt fogadtak be átmeneti időre. Az NSZK-ból érkezett nagyméretű sátrakban - amelyeket a templomkertben állítottak fel - 450 menekültet helyeztek el. További 2100 személy a csillebérci úttörőtáborban kapott szállást. Őket hétfőn a Vöröskereszt gondjaira bízták.
Naponta újabb 400-500 NDK-menekült érkezik a zúgligeti táborközpontba, őket a balatoni táborban szállásolják el. Ha a jelenlegi táborok kevésnek bizonyulnak, más szálláshelyek után néznek - hangsúlyozták. A Máltai Szeretetszolgálat humanitárius segítséget nyújt a menekülteknek, támogatása azonban nem terjed ki a menekültek továbbutazásának megszervezésére - mondották. Az újságírók érdeklődésére, hogy mikor indulhatnak a menekültek Ausztrián át az NSZK-ba, a tájékoztatók nem tudtak válaszolni. (MTI)
1989. szeptember 4., hétfő 19:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|