|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött az MSZMP-reformkörök II. országos tanácskozása (4. rész)
|
Nyers Rezső foglalkozott a modellváltás-rendszerváltás dilemmájával is, a modellváltás mellett téve le voksát. Szerinte modellváltásra van szükség abban az értelemben, hogy ez a politikai és a gazdasági rendszer megreformálását, megváltoztatását jelenti. Hozzáfűzte, hogy a kifejezés még így sem pontos, hiszen ami eddig volt, ami ma van, az formációelméletileg nem nevezhető szocializmusnak. Ugyanígy az államszocializmus és a demokratikus szocializmus sem tisztázott fogalom - mondotta. Végezetül, a párt újjászületésének folyamatáról, s az újjászületett párt feladatairól elmondottak összegzéseként rámutatott: amikor az MSZMP megalakult, búcsút mondott a Magyar Dolgozók Pártja politikájának. Legalább ugyanilyen jelentőségű változásra van szükség most a pártmozgalomban. Az MSZMP elnökének szavait követően Győrffy István, a Zala megyei reformerők országgyűlési képviselőjelöltje mutatkozott be a tanácskozás résztvevőnek. A Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettese felszólalásában elmondta: a jelölőgyűlésen megjelentek 44,6 százaléka támogatta az időközi választáson való indulsát. Az ellenzék közös jelöltje 46,6, az MSZDP jelöltje pedig 35 százalékot kapott. Az MSZMP képviselőjelöltjét Pozsgay Imre, a párt elnökségének tagja követte a szónoki emelvényen. Bevezetőjében hangoztatta, hogy közeledve a kongresszushoz, küzdvén egy jó kiegyezésért a nép javára a színvallások ideje is eljött. Megítéltetését elsősorban e körre bízza, mert kezdettől fogva részt vett a reform-mozgalomban. Rámutatott arra, hogy a párt iránti bizalomhiány a válság logikus következménye és terméke. Ha ez nem így vetődik fel a kongresszuson, akkor a párt hiába küzd ilyen-olyan platformok alapján, a nép bizalmát nem tudja meg- vagy visszaszerezni. Szerinte a párt sem a politikai egyeztető tárgyalásokon, sem a nép szemében nem erőtlen, mert bár veszteségei hitelben és tekintélyben is óriásiak, most nem hatalmi tényezőként, hanem politikai küzdőfélként kíván részt venni a tárgyalásokon. Pozsgay Imre fontosnak tartotta tisztázni, hol húzódik a párton belüli erők kompromisszum-készségének határa. Ez nem jelent ítélkezési jogot, de megbékélésre sem ad lehetőséget a reformerőkétől merőben eltérő koncepcióktól. Egy ilyesfajta magatartás a nemzet félrevezetését jelentené, a reformerők saját vereségüket készíttenék elő. Ezzel összefüggésben hangoztatta: kiegyezésre, egyezkedésre a homlokegyenest más nézetet vallók között nincs lehetőség. (folyt.köv.)
1989. szeptember 3., vasárnap 18:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|