|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása (5. rész)
|
A szekcióülések a késő délutáni órákban fejeződtek be. Az ott elhangzott javaslatokat még szombaton este, illetve vasárnap délelőtt összegzik a küldöttek, s ennek alapján öntik végleges formába a reformkörök platformját. Az esti plenáris ülést megelőző vacsorán Németh Miklós, az MSZMP Elnökségének tagja, a Minisztertanács elnöke mondott pohárköszöntőt. Elöljáróban utalt azokra a találgatásokra, hogy személy szerint ő maga a párt melyik frakciójához vagy szárnyához tartozik. Leszögezte: mindig az vezette és az vezeti majd a jövőben is, hogy azokkal haladjon együtt, akik felelősséget éreznek a nép, a nemzet, a társadalom iránt, s egyértelműen elkötelezettek a modellváltás programja mellett. Hosszasan fejtegette a párt megújulásának és választási győzelmének esélyeit, részletesen taglalva ebben a folyamatban a reformköri mozgalom szerepét. A pártban most tapasztalható élénkség nem kis mértékben az alulról jövő kezdeményezések nyomán kibontakozott és ma már egyre izmosodó reformkörök munkájának eredménye - hangsúlyozta. Az MSZMP Központi Bizottságának, de a reformmozgalomnak is történelmi felelőssége van itthon és a világ előtt egyaránt. Nem kisebb a tét, mint a demokratikus, békés átmenet feltételeinek megteremtése, s ebben egy megújuló, reformelkötelezett MSZMP új hangjának megjelenése. Fontos, hogy a párt programjában, szervezetében, személyi, vezetési összetételében megújulva állhasson a nép elé. Ám ha ismét kudarcba fulladnának a reformkísérletek, annak beláthatatlan következményei lennének a térség - elsősorban a Szovjetunió, de más országok - modellváltása tekintetében is. Németh Miklós kijelentette: bízik a reformok megvalósulásában, s hogy azonban az MSZMP meghatározó tényezőként képes közreműködni. E meggyőződésében megerősítette a reformkörök mostani tanácskozása, az egyszerű, becsületes, tisztességes párttagok tenniakarása. A megújulásra esélyt lát azért is, mert a reformok iránt a nemcsak szavakban elkötelezett párttagok mellett mindig ott voltak és vannak azok a pártonkívüliek is, akik tetteikkel, kiállásaikkal kivívták a társadalom megbecsülését. Véleménye szerint ha a reformkörök nem a kizárólagosságra, hanem minden, a jövőért, a felemelkedésért tenni akaró erővel együttműködésre törekednek, s így meghatározó tényezővé válnak a pártkongresszuson, akkor a plénumot követően a párt talpra fog állni, és figyelmét a választásokra koncentrálhatja. (folyt.köv.)
1989. szeptember 2., szombat 21:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|