|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása (1. rész)
|
1989. szeptember 2., szombat - A Központi Bizottság az MSZMP tárgyalócsoportjának eddigi tevékenységét sikeresnek minősítette a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon, további munkájához megerősítette a küldöttség mandátumát, s személyi összetételével is bizalmat szavazott a tárgyalócsoportnak. Mindezt Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára közölte az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozásán, ahol az egyik küldött javaslatára a Központi Bizottság egyik jelenlévő tagjától kértek beszámolót a KB pénteki üléséről. Jassó Mihály a kételyek eloszlatására közölte, hogy a kiadott kommüniké terjedelme azért nem volt bővebb, mert az MSZMP tárgyaló delegációjának pozícióját nem kívánták rontani. Szólt arról is, hogy az ülésen szó volt a kongresszus előkészítéséről, tulajdonképpen egy dologban alakult ki vita. Nevezetesen abban, hogy szükség van-e a Központi Bizottság döntésére részkérdésekben, vagy elégséges, ha csak egy éves tevékenységéről ad számot, s a részleteket a küldöttcsoportok vitatják meg. Jassó Mihály véleménye szerint a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokban a választójogi törvény körül valószínűleg megegyezés születik, a választás időpontjában azonban az MSZMP-n belül sincs egységes álláspont. A mérvadó szempontnaka azonban az ország kormányozhatóságának fenntartását tartotta. A párttörvény kapcsán a pártvagyon kérdésének megítélésében bontakozott ki vita. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy erről a kongresszus előtt kell számot adni, precíz, átlátható vagyonkimutatást kell készíteni. A kérdést a párttagság és a társadalom számára is elviselhető módon, de indulatok nélkül kell elrendezni. A pártszerveződés kérdésében Jassó Mihály szerint a korábbi álláspontot illetően nincs minőségi különbség. Lehetővé kell tenni a munkahelyi kollektíváknak, hogy a klubhelyiségekben összeülhessenek, az ott dolgozókra kell bízni, hogy akarnak-e ilyen tevékenységet folytatni. Szigorúan ki kell viszont kötni, hogy a termelésszervezés, vezetés folyamatába a pártszervezet ne épülhessen be, ne legyen döntéseivel termelésbefolyásoló tényező. A SZOT és a kormány között elmérgesedett vitával kapcsolatban a Központi Bizottság a kormány álláspontját védte, mert a konfliktus felvállallása nélkül egy-két éven belül a teljes csődről számolhatna be. Hozzátette viszont, hogy elengedhetetlen a kellő összhang kialakítása a társadalmi, érdekvédelmi szervezetek és a kormányzat között, s a pártnak is tisztességes szakszervezeti politikát kell kialakítania. (folyt. köv.)
1989. szeptember 2., szombat 11:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|