|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Zalaegerszegi képviselőjelöltek
|
1989. augusztus 31., csütörtök - Három jelölt közül választhatnak országgyűlési képviselőt szeptember 16-án Zala megye 2. számú zalaegerszegi választókerületében. A pókaszepetki faluházban csütörtökön a késő esti órákban befejeződött jelölőgyűlés pontot tett a választási küzdelem első szakaszára. A választókerületben ez volt a harmadik, s egyben az utolsó jelölőgyűlés, amelyen - hasonlóan az előző kettőhöz - igen élénk, helyenként heves vita folyt a jelöltek személyéről és programjáról.
A három jelölőgyűlésen együttesen 2721-en jelentek meg. Közülük 2331-en szavazhattak is. A javasolt három személy egyaránt megkapta a kellő számú voksot, vagyis a jelölőgyűléseken megjelent, szavazásra jogosult állampolgároknak több mint egyharmada támogatta az időközi választáson való indulásukat. Az MDF, az SZDSZ és a Fidesz zalaegerszegi szervezetéből alakult Ellenzéki Választási Koalíció által támogatott dr. Marx Gyula rendelőintézeti főorvosra összesen 1088-an szavaztak (46,63 százalék). A Hazafias Népfront megyei és városi elnökségét, az MSZMP megyei választmányát, zalaegerszegi városi bizottságát, illetve reformköreit, valamint a Zalaegerszegi Ifjúsági Társulást és az MSZBT városi intéző bizottságát tömörítő Népért, Nemzetért nevű választási szövetség jelöltje, Győrffy István, a Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettese 1042 szavazatot (44,6 százalék) kapott. Az MSZDP megyei szervezete által javasolt dr. Schein István jogtanácsos 818 vokssal (35,06 százalék) jutott ahhoz a lehetőséghez, hogy megpályázhassa a Varga Gyula, majd a pótképviselő Szabó János lemondása miatt megüresedett képviselői helyet. (MTI)
1989. augusztus 31., csütörtök 21:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|