|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - kormányszóvivői tájékoztató (1. rész)
|
1989. augusztus 31., csütörtök - A Minisztertanács csütörtöki ülésén élénk, sokszínű, a kormány szinte minden tagját megszólalásra késztető vita zajlott. A belpolitikai helyzetről szóló konzultáción a kormány tagjai részint saját területüket, részint az általános kérdéseket illetően fejtették ki véleményüket. E szavakkal kezdte a Minisztertanács ülését követő szokásos sajtótájékoztatóját Bajnok Zsolt megbízott szóvivő.
A hazai és a nemzetközi sajtó képviselőinek elmondta, hogy a konzultáción a belpolitikai élet minden fontosabb területe és témája szóba került. Pozsgay Imre államminiszter a kerekasztal-tárgyalásokról adott tájékoztatást. Kitért az eddigi eredményekre, ismertette a tárgyalási frontokat, s szólt a várható további fejleményekről. Pozsgay Imre véleménye szerint a kerekasztal-megbeszélések nagy esélyt jelentenek arra, hogy politikai életünk fontos kérdései ne az utcán, hanem a tárgyalóasztalnál dőljenek el. Az MSZMP tárgyaló delegációjának nevében hangoztatta, hogy meggyőződéssel, a demokratizálás szándékával vesznek részt a kerekasztal-megbeszéléseken, a siker reményében és érdekében. Szóba került az ülésen a közelgő új tanév, s ezzel összefüggésben a pedagógusok számos problémája, bérezésük ügye. Bajnok Zsolt minősítése szerint szenvedélyes, szikrázó vita folyt, s még a drámai jelzőt sem tartotta túlzásnak. Sejtetni engedte, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter a közelgő tanévnyitó ünnepségen jó híreket közöl majd a pedagógus társadalommal. A szóvivő ezután a mecseki ércbányászokkal lezajlott találkozóról szólt. Elmondta, hogy az ipari miniszter rendkívül tárgyszerűen, de némi keserű mellékzöngével tájékoztatta a kormány tagjait. Bajnok Zsolt emlékeztetett: a szerkezetátalakítás a gondos előkészítő munka után ma már olyan szakaszba jutott, hogy immár kész, vagy csaknem elkészült javaslatok állnak rendelkezésre a cselekvésre a gazdálkodás szférában is. Ózdon a partnerek bevonásával sikerült a problémák enyhítésére, a foglalkoztatási és az egyéb gondok áthidalására kidolgozott javaslatokat közösen véglegesíteni. Mindez a mecseki ügyben egyelőre nem sikerült. A kormányzati részről kudarcnak tekintett találkozó azonban nem térítheti el a kormányt attól a feladatától, hogy folytassa a szerkezetátalakítást, s a veszteséges termelés terheitől fokozatosan mentesítse a gazdaságot. (folyt. köv.)
1989. augusztus 31., csütörtök 19:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|