|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Még egyszer a köztársasági elnöki intézményről
|
1989. augusztus 31., csütörtök - Az Ellenzéki Kerekasztal - mint ismert - szerdán nagy horderejű javaslatot terjesztett elő a háromoldalú politikai tárgyalásokon a köztársasági elnök intézményének felállításáról.
Varga Csaba, az EKA soros elnöke felkérte az MTI-t a gondolat újbóli ismertetésére, mivel azt számos tömegtájékoztatási eszközben félreérthetően interpretálták. Varga Csaba elmondta, hogy az Ellenzéki Kerekasztal már az átmeneti időszakban szükségesnek tartja a köztársasági elnöki intézményről szóló törvény megalkotását, ugyanakkor jelenlegi véleményük szerint e tisztség betöltésére csak a parlamenti választásokat követően kerüljön sor. Az EKA álláspontja az, hogy az átmeneti időszakban a Parlament elnöke gyakorolja az államfői jogkört. (MTI)
1989. augusztus 31., csütörtök 16:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|