|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar vonatkozású hírek - 1. folyt.
|
Bonn bécsi nagykövetségének egyik munkatársa arról számolt be, hogy a magyar határőrizet megszigorítása ellenére is nagy számban érkeznek keletnémetek Ausztriába. x x x Ma kezdi meg kétnapos budapesti tárgyalásait Karsten Voigt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt külügyi szóvivője. A tervek szerint találkozni fog Nyers Rezső pártelnökkel és Kovács László külügyminiszter-helyettessel, valamint a Magyar Szociáldemokrata Párt képviselőivel is. x x x Ma kerül felülvizsgálatra a kormány elé az a magyar-román egyezmény, amely az állampolgárság megadásának fő jogi akadálya és befolyásolja a menekültté nyilvánítási eljárást is. x x x A reformok feletti nézeteltérés miatt romlik tovább a csehszlovák-magyar viszony. Ez a véleménye a Csehszlovák-Magyar Demokratikus Együttműködés Bizottságának. A nemrég alakított közös ellenzéki csoport felszólította mindkét ország demokratikus erőit, hogy munkálkodjanak a viszony javításán. A csoport sürgeti a politikai foglyok szabadon bocsátását. x x x A köztársasági elnöki intézmény legyen kiegészítve a hadsereg főparancsnokságának jogkörével is - javasolta az Ellenzéki Kerekasztal. x x x Az MSZMP Csongrád megyei és szegedi városi végrehajtó bizottságának együttes ülésén megvitatták az ellenzék követelését, hogy a kommunista párt mondjon le egyik napilapjáról, és adja át az újsággal nem rendelkező ellenzéknek. A javaslattal kapcsolatban döntés még nem született. x x x (folyt.)
1989. augusztus 31., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|