|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (3. rész)
|
Ezt követően tértek át az alkotmánymódosítással kapcsolatos kérdésekre, elsőként a köztársasági elnöki intézményről szóló téma megvitatására. A bizottsági előterjesztésből ismételten kiderült, hogy ebben a kérdésben közeledtek a legkevésbé az álláspontok. A felek csupán abban értenek egyet, hogy szükség van az Elnöki Tanács megszüntetésére, illetve a köztársasági elnöki intézmény bevezetésére. Ez utóbbi módozatairól azonban jelentősek a nézetkülönbségek. A patthelyzet áthidalására az Ellenzéki Kerekasztal kompromisszumos javaslatot terjesztett be. A javaslatcsomag értelmében az EKA indítványozza az államfő, illetve a köztársasági elnöki intézmény bevételét a módosított alkotmányba. A módosításban szereplő köztársasági elnöki intézménynek koncepciójában, lényegét illetően az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak kell megfelelnie, kiegészítve az államfő jogkörét a hadsereg-főparancsnoki jogkörrel. A javaslat értelmében a köztársasági elnök megválasztására a parlamenti választásokat követően kerüljön sor, s addig a parlamenti elnök gyakorolja az államfői jogkört. Az indítványt ismertető Antal József rámutatott, hogy ezzel a magyar közjogi hagyományoknak megfelelő köztársasági elnöki intézmény jönne létre. A javaslat egy-egy példányát az EKA tanulmányozásra átnyújtotta a másik két félnek. Tekintettel az EKA indítványának nagy jelentőségére, a harmadik oldal és az MSZMP egyetértett abban, hogy a most benyújtott indítványt előbb szakértői szinten tanulmányozzák, s később térnek rá vissza. (folyt. köv.)
1989. augusztus 30., szerda 18:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|