|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP munkahelyi léte
|
------------------------ München, 1989. augusztus 30. (SZER, Magyar híradó) - A hétfői egyeztető tárgyaláson elhangzott bejelentés a munkahelyi pártszervezetekről, szemmel láthatóan nagy vihart kavart. Vegyük sorra az eseményeket, mi történt: A hétfőn délután 5-től este 10-ig tartó háromoldalú egyeztető tárgyaláson, amikor szóba került a pártok munkahelyi tevékenységének kérdése, az MSZMP rövid tanácskozási szünetet kért. Ezután Pozsgay Imre bejelentette: az MSZMP elfogadja az Ellenzéki Kerekasztal és a harmadik oldal javaslatát, hogy pártszervezetek nem működhetnek a munkahelyeken. A munkahelyi pártszervezetek fokozatos megszüntetéséhez konkrét javaslatok is elhangzottak, eszerint a bíróságokon a párttörvény életbe lépésének napján, az államigazgatási helyeken idén év végéig, egyéb munkahelyeken jövő év június 30-ikáig, a fegyveres testületeknek pedig jövő év december 31-ikéig szüntetnék be az MSZMP szervezetek működését. Ez volt tehát hétfő este. Kedden, azaz tegnap délután a budapesti pártbizottság küldöttklubjában Nyers Rezső közölte: Pozsgay Imrének csak arra volt felhatalmazása, hogy a bíróságok, ügyészségek és közhatalmi szervezetek esetében fogadja el a másik két oldal javaslatát, valamint arra, hogy a fegyveres testületek esetében is lehetségesnek tartsa, de nem egy közeli időpontra a pártszervezetek kivonulását. Viszont az üzemi-munkahelyi pártszervezetek ügyében az MSZMP álláspontja az, hogy a pártszervezetek ne épüljenek be a vállalati struktúrába, de nem az, hogy vonuljanak ki a vállalatoktól. Ebben a kérdésben tehát Pozsgay Imrének nem volt felhatalmazása azt az álláspontot képviselni a politikai egyeztető tárgyalásokon, amelyet képviselt. Ehhez Nyers Rezső azt is hozzátette: nem fogja ajánlani a Központi Bizottságnak, hogy az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről. (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|