|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Szlalomoztak a vitorláspalánták
|
1989. augusztus 27. vasárnap (MTI) - Kilenc sportegyesület csaknem negyven gyermekversenyzőjének részvételével vasárnap délután véget ért Balatonföldvár és Tihany között az Equator Kupa vitorlásverseny. A vasárnapra tervezett harmadik futamot a gyenge szél miatt csónakos szlalomversennyel kellett pótolni, a 8-14 éves korú vitorláspalánták azonban így is jó eredményeket mutattak fel. A gyerekek verseny közben megismerkedhettek a tengeri navigációnak és a rádiózásnak azokkal az eszközeivel, amelyeket majd az újabb föld körüli útra készülő Gál József visz magával Equator nevű hajóján. A szellemi és ügyességi versenyben legjobbnak bizonyult Esze Tamás (Építők SC), Czégai Péter (BKV Előre), Bende Balázs (CSMSK), valamint a sorsolás alapján díjat nyert BKV-s Bara Ákos jövőre földközi-tengeri vitorlásúton vesz majd részt Gál József hajóján. Az Equator Kupa sikere nyomán a rendezők azt tervezik, hogy a jövő évi gyermekversenyt az adriai tengeren tartják.+++
1989. augusztus 27., vasárnap 19:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|