|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Békéscsabai Reformkörének állásfoglalása (OS)
|
1989. augusztus 23., szerda - Az MSZMP Békéscsabai Reformköre támogatólag csatlakozik a Kecskeméti Reformkör augusztus 14-i felhívásához, hogy az MSZMP reformelkötelezettségükről ismert személyiségei közül a felsoroltak küldötti mandátumot nyerhessenek el a kongresszusra. Ezt a lépést nemcsak a platformok jegyében történő szerveződési elv hitelessé tételéhez tartjuk szükségesnek, hanem úgy ítéljük meg, hogy a reformműhelyek képviselői nélkül a kongresszus a vállalt feladatokat érdemben teljesíteni nem tudja. Hasonlóképpen támogatjuk, hogy a Központi Bizottság tanácskozási joggal hívja meg a pártfórumra Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót. Felkérjük a KB tagjait, hogy kezdeményezzük a javaslat hivatalos elfogadását. (OS)
1989. augusztus 23., szerda 12:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|