|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
- Az Ellenzéki Kerekasztal sajtótájékoztatója - 1. folyt.
|
Mint megtudhattuk: az MSZMP azt szeretné elérni, hogy a választásokon induló jelöltek közül egy se élvezhesse - úgymond - külföldi médiák segítségét. Vagyis a választási kampány alatt a jelöltnek ne legyen szabad mondjuk interjút adni a BBC-nek, vagy a bukaresti rádió magyar adásának. Az Ellenzéki Kerekasztalt ezt a feltételt sem kívánja elfogadni. A jelenlegi ellentétek - úgy tűnik - két kérdés körül kristályosodtak ki emocionálisan is, mind feszültebb formában. Egyik a nyilvánosság kérdése, másik a köztársasági elnök intézménye. Ez nem jelenti persze, hogy néhány hét múlva például a pártvagyon felosztásának kérdésköre nem fog esetleg sokkal nyersebb indulatokat ütköztetni. Jelenleg azonban - ismétlem - a fenti két kérdés az, amelyről legtöbb szó esik, és ahová minden vita torkollik végül. Tény annyi, hogy most sem kaptunk, most sem kaphattunk választ a mi, mennyi kérdésére. Ennyiben az Ellenzéki Kerekasztal sajtótájékoztatója hasonlított arra, amit 12 órakor az Atrium Hyattban tartottak abból az alkalomból, hogy egy kaliforniai cég, a Getty Corporation megvásárolta - méghozzá 100 százalékos arányban, és ez volt az első ilyen ügylet - a magyar Intercooperation részvénytársaságot, azaz külkereskedelemi vállalatot. Egy kérdés, melyet a Getty Corporation egyik vezetőjének tettek fel, arra vonatkozott, hogy mennyit fizettek a magyar részvénytársaságért. A válasz így szólt: túl sokat. Körülbelül ennyit tudtunk meg arról is, hogy is állnak jelenleg a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások. +++
1989. augusztus 18., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|