|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal sajtóértekezlete (2. rész)
|
Az Ellenzéki Kerekasztal szükségesnek tartja, hogy a háromoldalú tárgyalásokon tekintsék át a nyilvánosság általános helyzetét, a nyomdaügyet és az MSZMP sajtómonopólima korlátozásának lehetőségeit, különös tekintettel a megyei lapokra - mondta Sólyom László. Végezetül sajnálattal állapította meg: jóllehet a nyilvánossággal foglalkozó I/5-ös albizottság már augusztus elején konszenzusra jutott abban, hogy a háromoldalú tárgyalásokról rendszeres tévéműsort kellene adni, ez az ügy elvileg megakadt, s nem jutott a középszintnél tovább. Haraszti Miklós emlékeztetett arra, hogy a háromoldalú tárgyalások fő célja a szabad választások feltételeinek megteremtése. Ennek fontosságára utalva úgy ítélte meg, hogy a megbeszéléseket övező nyilvánosság nem elégséges. Az I/5-ös albizottság munkájáról szólva úgy vélekedett, hogy egyelőre kevés a kézzelfogható eredmény. Példaként említette: az MSZMP a kezében lévő megyei lapok tekintetében mereven ellenáll, e lapok helyzetét vagyoni kérdésnek tekinti. Sikerként könyvelte viszont el, hogy konszenzus született az ombudsman (állampolgári jogok szóvivője) intézményének felállításáról. Ez jelen esetben olyan intézmény lenne, amely a pártatlan tájékoztatáshoz való állampolgári jogot felügyelné. Az ideiglenesen Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága nevet viselő intézmény feladata az lenne, hogy a választási kampány kezdetéig a nem objektív tájékoztatással kapcsolatos panaszokat kivizsgálja. A bizottságnak, amely az elképzelések szerint 3-5, pártokon kívüli, a három oldal által elfogadott szakemberből állna, joga volna a nemzeti tájékoztatási intézményeken keresztül nyilvánosságra hozni a konkrét ügyekre vonatkozó állásfoglalását. Haraszti Miklós az EKA nevében kérte, hogy a közvélemény tegyen javaslatokat a bizottságba alkalmas személyekre. Torgyán József arról beszélt, hogy az országgyűlési képviselők választásával foglalkozó albizottságban a tárgyalások során hangsúlyosan vetődött fel az országos hírközlő szervek felhasználása a választási kampány során. Egyebek közt kevesellte azt az adásidőt, amely az MSZMP elképzelése szerint a választásokon induló pártok és egyéni jelöltek számára a kampány idején rendelkezésre állna. Ez a műsoridő ugyanis egy napra lebontva hat perc lenne. Az EKA fontosnak tartja, hogy a kampány idején szabadon lehessen élni a fizetett hirdetések eszközével. Ezzel szemben az MSZMP és a harmadik oldal álláspontja: számukra elképzelhetetlen, hogy egy párt egy másik párt vagy szervezet lapjaiban tegyen közzé fizetett választási hirdetést. (folyt.köv.)
1989. augusztus 18., péntek 18:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|