|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kecskeméti reformköre felhívása (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 13., vasárnap - Az áprilisi kecskeméti és a májusi szegedi reformtanácskozások szerencsés találkozását teremtették meg az alkotó reformértelmiségnek és az MSZMP alulról szerveződő mozgalmának. A reformmozgalom szellemi muníciót merit a reformgondolkodóktól és műhelyektől. A reformértelmiség pedig főleg ezen elközelezett aktiva révén igazolhatja vissza nézeteit, elképzeléseit. Kölcsönös érdek tehát, hogy ez a kapcsolat az MSZMP kongreszusi felkészülése időszakában erősödjön. A reformkörök szegedi tanácskozásán úgy foglaltak állást a kongresszus összehívásáról, hogy a küldöttválasztás platformok alapján történjen. A Központi Bizottság azokat a dokumentumokat, amelyek egy valódi platformok szerinti küldöttválasztáshoz alapot nyújtanak, még nem adta közre. Értesüléseink szerint a szándékok ellenére számos helyen továbbra sem kapnak teret kellően a reformelkötelezett MSZMP-tagok, így a küldöttjelöltségig sem jutnak el. Másutt, a régi beidegződések szerint igyekeztek gyorsan túlesni a jelöléseken. Ez az előkészítés aggodalommal tölt el bennünket a kongresszus sikerét illetően is. Ezért a kecskeméti reformkör felhívással fordul az országos reformköri tanácskozás előkészítő bizottságához és a reformkörökhöz, reformelkötelezett pártszervezetekhez: A reform platformok markáns képviselete jegyében kezdeményezzük, hogy az MSZMP reformkörei és a pártszervezetek - figyelembe véve az eddigi szabályokat - javasolják a Központi Bizottságnak, illetve a kongresszusnak a reformműhelyek kiemelkedő képviselőinek küldötté jelölését a következők szerint: az előkészítő bizottság indítson aláírásgyűjtést - a reformkörök közreműködésével - legalább hatszáz fő MSZMP-tag támogatásának elnyerésére. Az aláírásgyűjtés eredményét az országos reformköri tanácskozás, mint platformszervező fórum erősítené meg. (folyt.köv.)
1989. augusztus 13., vasárnap 15:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|