|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Rektori, egyetemi tanári kinevezések (4. rész)
|
dr. Sipos Bélát, a Janus Pannonius Tudományegyetem docensét, dr. Sutus Imrét, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézete főiskolai tanárát, a keszthelyi Agrártudományi Egyetemre, dr. Szabó Miklóst, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensét, dr. Szatmáry Zoltánt, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézete főigazgató-helyettesét az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, dr. Szávai Jánost, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanszékvezető docensét, dr. Szeleczki Györgyöt, a Politikai Főiskola egyetemi docensét, dr. Szécsényi Józsefet, a Testnevelési Főiskola egyetemi docensét, dr. Székely Csabát, a gödöllői Agrártudományi Egyetem docensét, dr. Székely Tamást, az MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumainak igazgatóját a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre, dr. Székely Vladimirt, a Budapesti Műszaki Egyetem docensét, dr. Sziklai Lászlót, az MTA Filozófiai Intézete igazgatóját az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, dr. Szirmai Imrét, a Pécsi Orvostudományi Egyetem docensét, dr. Tompa Bélát, a gödöllői Agrártudományi Egyetem tudományos tanácsadóját, dr. Tóth Tamást, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét, dr. Tringer Lászlót, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tudományos tanácsadóját, dr. Ungváry Ferencet, a Veszprémi Vegyipari Egyetem docensét, dr. Uray Évát, a Debreceni Orvostudományi Egyetem docensét, dr. Vargyai Gyulát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensét, dr. Vámossy Ferencet, a Budapesti Műszaki Egyetem docensét, dr. Vincze Lajost, a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyetemi docensét, dr. Závodszky Pétert, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézete tudományos főmunkatársát és az Eötvös Loránd Tudományegyemre, dr. Z. Kiss Lászlót, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem docensét, dr. Zombory Lászlót, a Budapesti Műszaki Egyetem docensét. Manherz Károly művelődési miniszterhelyettes ugyancsak pénteken a Néprajzi Múzeum aulájában átadta a megbízásuk meghosszabbításáról szóló okmányt dr. Nagy Józsefnek, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola főigazgatójának, dr. Székely Gábornak, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatójának, dr. Orbán Sándornak, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatójának. A művelődési miniszter meghosszabbította főigazgatói megbízását: Erdei Péternek a Kodály Intézetben, Hunyady Györgynének, a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, Kaposi Endrének, a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, Leitner Sándornak, a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán, dr. Vágó Istvánnak, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán. (MTI)
1989. június 30., péntek 17:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|