|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Orvosképző egyetem nyitását tervezik Tatabányán (1. rész)
|
1989. június 20., kedd - Egy természetes gyógymód, az úgynevezett kiropraktika tanítására egyetem megnyitását tervezik Tatabányán, mégpedig amerikai-magyar vállalkozásban. A mindenféle mozgássérülés, de különösen a hátgerinc és izületi bántalmak természetes gyógyítására alkalmas nagy multú eljárást Amerikában ma már tíznél több orvosi egyetemen tanítják, s az oktatási központok mellett mindenütt klinikát is létesítettek. A legnagyobb intézményeket a Georgiai államban székelő Life Chiropractic College (LCC) működteti. A kiropraktika népszerűsége, az igények növekedése arra késztette az LCC-t, hogy Amerikán kívül másutt is hasonló központokat hozzon létre. Anglia, Svédország, a Szovjetunió és Dél-Korea után most Magyarországon tervezik egy kiropraktikai bázis kiépítését, ahol a hazaiakon kívül külföldi betegeket is gyógyítanak majd.
Az amerikai orvosok nemzetközi marketing- és konzultáns cégeket bíztak meg azzal, hogy a megadott szempontoknak megfelelő helyet és partnereket találjanak Magyarországon. A nyilvános felhívásra hazánk számos települése jelentkezett, s közülük Tatabánya mellett döntött az amerikai fél. Kenessey László, a SAM Nemzetközi Marketing és Konzultáns Iroda egyik igazgatója, az LCC megbízott üzleti képviselője elmondotta, hogy a választásban mérvadó volt Tatabánya földrajzi elhelyezkedése, Budapest közelsége is. A technikai felszerelést és a szakembereket az amerikai fél biztosítja. Az oktatásban a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem, az Orvostovábbképző Egyetem és a Testnevelési Főiskola tanáraira is számítanak. A Komárom Megyei Állami Építőipari Vállalat tőkével és építőipari kapacitással, a megyei kórház szellemi és diagnosztikus hátterével vesz részt a vállalkozásban. A megyei tanács további tőkebevonás céljából rövidesen gazdasági társulást alakít. Az elképzelések szerint az MSZMP Tatabányai Oktatási Igazgatóságának épületében alakítják ki az egyetemet, a hozzá tartozó klinika épületének kiválasztására a későbbiekben születik döntés. (folyt.köv.)
1989. június 19., hétfő 21:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|