|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Csúcsdiagnosztikai eszközök a betegellátás szolgálatában
|
1989. június 8., csütörtök - Sokszorosan megtérülnek a Központi Radiológiai Diagnosztika és csúcsdiagnosztikai eszközeinek beruházási költségei - tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön dr. Szlávy László professzor, az Országos Érsebészeti Intézet igazgatóhelyettese és dr. Szabó Zoltán professzor, az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatója. Elmondták, hogy a diagnosztika épületébe és korszerű gépeibe mintegy 246 millió forintot invesztáltak.
A komputeres tomográf (CT) üzembehelyezése óta két és fél év alatt 20 ezer, a mágneses magrezonancián alapuló rétegvizsgáló készülékkel (MRI) 1988 kezdetétől 3111 beteget vizsgáltak. E készülékekkel szüntelenül munkában vannak: segítségükkel nappal 45-60, éjszaka 8-10 beteget vizsgálnak. Egy-egy vizsgálat időtartama - a betegség jellege szerint - 20-40 perc. Maximálisan hasznosítják teljesítőképességüket, mégis a CT-vizsgálatra 7-8, az MRI-s vizsgálatra 12-25 napig kell várakozni. Az akut betegeket természetesen soron kívül vizsgálják a szakorvosok. Budapesten az Idegsebészeti Kutató Intézetben, az Orvostovábbképző, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és a néphadsereg központi kórházában használnak számítógépes tomográfot. Hamarosan az Országos Onkológiai, valamint a Traumatológiai Intézetben is lesz ilyen készülék. Miskolci, debreceni, győri, szombathelyi, szegedi és pécsi intézetekben összesen 15 CT-készülék segíti a pontos diagnózist. Korlátlan lehetőséget nyújtanak a betegségek korai felismerésére. Így elősegítik a legtöbb halálozást okozó szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek diagnosztizálását. Aránylag rövid idő alatt is bizonyították létjogosultságukat. Hasznuk felbecsülhetetlen, alkalmazásuk révén sok-sok ember életét mentették meg. (MTI)
1989. június 8., csütörtök 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|