|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (26. rész)
|
Bánffy György (Budapest, 4. vk.), a József Attila Színház ------------- színművésze arról szólt, hogy a most folyó hármas törvénymódosítási javaslat előkészítésekor felmerültek olyan elgondolások is, amelyek megvalósulása a hosszú távú erdő- és vadgazdálkodás szétaprózódásához vezetett volna. Ezért volt megnyugtató hallani a miniszteri expozéban azt az ígéretet, amely új vadászati törvény megalkotására vonatkozott. Bánffy György hangsúlyozta: az új törvény megalkotásakor gondolni kell arra, hogy a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint a vad az állam tulajdona. Ennek következtében a vadászat joga is az államé. Magyarországon a vadászat eddig sikerágazat volt, s hazánkban a világ egyik legszervezettebb vadgazdálkodása folyik. A képviselő szerint a gondosan előkészített új vadászati törvényben helyet kell teremteni minden, értéket megtartani képes változtatásnak. Máris megindult egy olyan folyamat, amelynek során több kifogásolható, protokolláris vadászati lehetőséget megszüntettek, s bekapcsolták a valutát termelő vadászati ágazatba. Így nem illúzió, hogy az új vadászati törvény megteremti majd a biztonságos együttműködés kereteit a földtulajdonosok és a vadászatra jogosultak között. (folyt. köv.)
1989. május 31., szerda 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|