|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet csapatkivonás az NDK-ból
|
Moszkva, 1989. április 17. hétfő (TASZSZ/Reuter) - Május 11-én kezdődik az NDK területén lévő szovjet csapatok egy részének kivonása - jelentette be hétfőn a TASZSZ-nak adott interjújában Borisz Sznyetkov hadseregtábornok, a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport főparancsnoka. A korábbi egyoldalú szovjet döntés értelmében mintegy tízezer katona és ezer harckocsi hagyja el az NDK-t.
A tábornok közölte, hogy augusztus közepéig két harckocsihadosztály, továbbá harckocsiezredek, illetve átkelő deszantos és rohamdeszantos egységek hagyják el fegyverzetükkel együtt az NDK-t. Kivonnak több mint 330 aknavetőt és löveget, ötezer katonai járművet, illetve harcászati atomfegyvereket. A harckocsik egy részét beolvasztják, és lesznek olyanok, amelyeket átalakítás után polgári célokra használnak. Sznyetkov kitért arra is, hogy fontos változtatások lépnek életbe az NDK területén maradó szovjet hadosztályok szerkezetében. Az átszervezés következtében védelmi jellegűek lesznek ezek az egységek. Például egyes harckocsiezredeket gépkocsizó lövész egységekké alakítanak át. Az újjászervezett hadosztályokban növelik a harckocsielhárító, a műszaki zárakat létrehozó egység arányát is.
1989. április 17., hétfő 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|