|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (15. rész)
|
A kérdések között elhangzott az is, hogy a demokratikus centralizmus elve, amelyet a párt szervezeti szabályzata jelenleg is tartalmaz, gátolja az MSZMP koalíciós készségét, s egyben a bizalmatlanság egyik forrása is. Pozsgay Imre válaszában leszögezte, ez a demokratikus centralizmus mára sok vonatkozásában bürokratikus centralizmussá vált. Nyers Rezső szerint nem is maradhat fenn régi értelmezésében. Vannak bizonyos elvei, amelyek változatlanul helyesek, mások viszont - mint például az a közvetett képviseleti rendszer, amelyben elveszik a tagság véleménye amíg feljut a központig - a továbbiakban tarthatatlanok. A Központi Bizottság egy korábbi ülésén az az álláspont alakult ki, hogy a testület nem kezdeményezi egy rendkívüli pártkongresszus összehívását - mondta Nyers Rezső egy másik kérdésre válaszolva. Ehhez Pozsgay Imre csak annyit fűzött hozzá: ebben a kérdésben is döntsön a tagság. A sajtótájékoztatót követően Pozsgay Imre találkozott a reformkörök képviselőivel és válaszolt e szervezetek jövőjével kapcsolatos kérdésekre. (MTI)
1989. április 15., szombat 21:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|