|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (8. rész)
|
Először arra van reális lehetőség, hogy a fogyasztás csökkenését állítsuk meg, s csak utána kerülhet sor a reálbérek szinten tartására, majd az életkörülmények érdemi javítására. A reformok politikája a politika reformját is igényli, amely a többpártrendszer bevezetésével együtt jár - hívta fel a figyelmet, megerősítve, hogy a reformpolitikához illeszkedő többpártrendszer vezetheti az országot előre. Hozzátette: a magyar társadalom, annak gazdasági alapja semmiképpen nem érett arra, hogy a politikai hatalomért folyó verseny azonnal meginduljon, s hatalmi versengés láza töltse el az országot. Szükség van azonban versengő pártokra. A nemzeti boldogulást szolgáló különböző alternatívák, a reformtörekvések kifejezése feltétlenül pluralizmust sürget - mondotta Nyers Rezső. Véleménye szerint a következő esztendőkben a többpártrendszer hasznossága az ország számára azon múlik, hogy a versengés, a konfrontáció állapotából milyen rövid úton és milyen simán tud átjutni a gazdaságpolitikai törekvések szembesítése az ésszerű kompromisszumok állapotáig. Az MSZMP-nek egyértelműen a reformok pártjává kell válnia. Ezt a törekvést a gazdasági reformok vállalása is kifejezi. Az előadó aláhúzta azt a Pozsgay Imre által is hangsúlyozott gondolatot, miszerint a pártnak nem szabad oly mértékben befelé fordulnia, mint eddig; a nemzet, a nép problémáira kell figyelnie akkor is, amikor belső szervezeti reformjaival van elfoglalva. A pártszakadással összefüggésben leszögezte: a kibontakozó magyarországi gazdasági és politikai reformokat súlyosan visszahúzná, de rosszabb következménye is lehetne. Nem lehet abból kiindulni, hogy a társadalmat reformerekre és antireformerekre metszi ketté a reform - figyelmeztetett. Értékes politikai erők vannak a párton belül és a társadalomban, amelyek nem ebben a kategóriában gondolkodnak, számukra a reálpolitika kategóriái jelentik az értéket, hogy javul-e az ország helyzete, helye a világban, a polgári szabadság útján halad-e, s javulnak-e az életkörülmények. Nyers Rezső végezetül rámutatott: most az ország reformképességét kell javítani. A hosszú útkeresés után a reformok megvalósítása van napirenden, amelynek során a következő három-négy évben úgy kell beépíteni a reformokat a társadalom életébe, hogy azok tartósan megalapozódjanak, s fejlődjenek tovább. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|