|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (6. rész)
|
Ezt követően Nyers Rezső a gazdaság reformjának kérdéseiről tartott referátumában kijelentette: kritikus gazdasági helyzetben van az ország, amelynek következtében vagy lényeges lépést teszünk a gazdasági reformok terén, vagy vegetáló lesz a magyar nemzetgazdaság, a kormányzás és a gazdasági tevékenység pedig állandó küzdelmet kell folytasson ilyen körülmények között a túlélésért, az előálló újabb nehézségek legyőzéséért. Csupán józan reálpolitikával ma már nem lehet kitörni e helyzetből, kényszerűséggé vált a széles körű reform. A továbbiakban visszautalt gazdasági reformunk jellegére, rámutatva, hogy 1968-ban az útkeresés már érdemleges reformok bevezetésével is járt. Hozzátette: a központosított - sztálini modellnek nevezett - tervgazdálkodás már a hatvanas évek végén kimerítette fejlődési lehetőségeit, csakúgy, mint a részlegesen működő piac elvére épülő gazdasági rendszer a nyolcvanas évek elejére. Teljes körű piacgazdaság kiépítésére van tehát szükség, amely az államtól is új felfogású gazdaságpolitikát igényel. Ezzel összefüggésben napirenden van a gazdasági demokrácia honi viszonyainak megfelelő kifejlesztése, amelynek lényege, hogy a tömegek politikai pártok és társadalmi mozgalmak révén, széles körű ellenőrzést valósítanak meg a legfontosabb gazdasági döntések felett. Alapvetően a nép, a kisember érdekein alapuló demokráciára van szükség Magyarországon - húzta alá Nyers Rezső. Fel kell azonban ismerni, hogy ezt össze kell kapcsolni a vállalkozó polgárság egyre inkább megjelenő érdekeivel, a szabadfoglalkozású értelmiség által képviselt nagyon fontos általános emberi értékekkel, szellemi törekvésekkel. A következő három-négy év tennivalóiról szólva kiemelte: a piacgazdaság intézményrendszerét kell alapvetően fejleszteni; kiépítésében aktív szerepet adva a tulajdonosi érdeknek, a tőke hatékony újratermelésének. Véleménye szerint a közösségi tulajdon nagy részét új formában kell működtetni a jövőben; társadalmasítottabb formákat kell kialakítani a korábbi monolitikus és meglehetősen bürokratikus állami tulajdonforma helyett, amelyben az igazgatási tevékenység dominált, s háttérbe szorult a társadalmi tőke hasznosításának szempontja. Széles működési területet szükséges teremteni a magánvállalkozásnak a tulajdonreformmal. A gazdasági reformműhely résztvevőinek álláspontját tolmácsolva kijelentette: nem lehet állami, központi, kényszer szervezéssel jól megoldani ezt a feladatot. A piacgazdaság fejlesztése során olyan megoldásokat kell találni, amelyek a tőke áramlását biztosítják a tőkehatékonyság elve alapján. Ez a nemzetgazdaságnak újabb erőforrást teremthet. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|