|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (4. rész)
|
Pozsgay Imre ezzel kapcsolatban utalt arra az előzetes híresztelésre, miszerint a tanácskozáson pártszakadás várható. E megoldás veszélyeit kifejtve hangsúlyozta: nem híve annak, hogy a lelkileg, politikailag, szellemileg a jelenleg kialakulatlan helyzeben a párttal azonosulni nem tudók egyfajta erőszerveződés alapján kiváljanak vagy szakitsanak az MSZMP-vel. Nem elvi okokból; az ország helyzete és praktikus követelmények szempontjából nem látja reálisnak a pártszakadást. A kialakult bizalmi válság és a nagy mértékű morális teher csak együtt vállalható a párttal, a pártnak azokkal a tagjaival, akikben megvan a morális felkészültség, tartás és megújulási szándék. Hozzátette: nincs megválaszolva viszont az a kérdés, hogy összetartható-e a párt. Véleménye szerint igen, ha megtalálja az öntisztuláshoz szükséges eszközöket. Az MSZMP szervezeti elveit a gondolkodás és a platformszabadság jegyében, a párton belüli józan kooperáció érdekében újra kell gondolni - hangsúlyozta a továbbiakban. Enélkül a gondolkodás szabadsága és az abból kialakuló új megoldások keresése állandóan a veszélyeztetettség és a fenyegetettség határán mozog. Kifejtette: ilyen szervezeti normák mellett mindig annak kockázatosabb a helyzete, aki valamit kigondol és javasol, mert ráfogható, hogy bomlasztó tevékenységet folytat, szét akarja zülleszteni a párt szervezetét, megfeledkezve arról, hogy az MSZMP történelmében bizonyíthatóan a ridegség okozta a gondolat befogadását keletkezésekor. Ebből a helyzetből kell az MSZMP-nek új értékek, eszmék keresése jegyében kilábalni ahhoz, hogy együttmaradva, a konkrét politikai felelősséget elviselni, a megújulásra felkészülni tudó emberek politikai erőt alkothassanak egy olyan infrastruktúra birtokában, amelyet a párt szervezete jelent - mutatott rá Pozsgay Imre. A továbbiakban arról szólva, hogy milyen legyen az MSZMP viszonya a többi politikai szerveződéshez, kijelentette: folytatni kell a tárgyalásokat - nem rögtönzésekkel -, akár egy műhely keretein belül is megtalálva a megoldást. Véleménye szerint ugyanis az egész nemzeti fejlődés szempontjából hasznos, ha létrejönnek a még szunnyadó erőkből a szervezetek, különböző intézmények. Az ugyanis, hogy melyik áll meg a lábán, nem kis mértékben múlik az MSZMP erőnlétén, szervezettségén, kapcsolatképességén, s azon, hogyan állja a versenyt az ellenzékkel folytatott polémiában. A politikai intézményrendszer reformjáról szólva megismételte azt a korábbi véleményét, hogy ez a gazdasági reform nélkül önmagában nem vezet eredményre. A téma napirendre tűzését mégis indokolja az, hogy addig a gazdaság sem tud igazán megmozdulni, amíg a politika foglya. (folyt. köv.)
1989. április 15., szombat 19:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|