|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Megemlékezések hazánk felszabadulásának 44. évfordulójáról (2. rész)
|
Délelőtt az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, az MSZMP Központi Bizottsága, a társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres erők és testületek, valamint a szovjet nagykövetség képviselői és a főváros lakói megkoszorúzzák a Szabadság téren a Szovjet Hősi Emlékművet, valamint a Hősök terén a Magyar Hősök emlékművét. Az évforduló alkalmából kitüntetési ünnepséget rendeznek az Országházban, ahol az Elnöki Tanács által adományozott elismeréseket adják át. Délben zenés őrségváltás lesz a Kossuth téren. Az évforduló alkalmából rendezik meg a Moszkvai Napok Budapesten rendezvénysorozatát. A szovjet főváros eredményeit, kulturális értékeit reprezentáló programok nyitányaként kedden kiállítás nyílik a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, valamint a szovjet kereskedelmi kirendeltség Örs vezér téri bemutató termében Moszkva a Szovjetunió fővárosa címmel. Az ünnepélyes megnyitónak a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont. Április 4-én Nemesmedvesen délelőtt 10 órakor a hagyományok szerint megkondul a harang, s az ünnepség résztvevői koszorút helyeznek el a felszabadítók hősi harcaira emlékeztető T 34-es harckocsinál. Békés megyében két testvérmegyei küldöttséget fogadnak: a penzai szovjet és az aradi román vendégek részt vesznek a megye egyes városaiban rendezendő ünnepségeken. A miskolci Nemzeti Színházban díszelőadást tartanak, a debreceni Csokonai Színház társulata Erekel Ferenc Bánk bán című operáját mutatja be. Győr-Sopron megyében a magyarországi felszabadító harcok egyik utolsó, s egyben legnagyobb csatája áll a megemlékezések középpontjában. Április 1-jén és 2-án Mosonmagyaróvár térségében zajlott le az a csaknem kétnapos ütközet, amelynek során a szovjet csapatok a körülzárt német egységek jórészét megsemmisítették. (MTI)
1989. március 30., csütörtök 16:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|