|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi sajtótájékoztató a KB üléséről
|
1989. március 30., csütörtök - Az MSZMP Központi Bizottságának szerdai üléséről csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak a KB székházában. Major Lászlónak, a párt szóvivőjének bevezetőjét követően a tanácskozás napirendi pontjainak előadói, Berecz János és Lukács János, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai összegezték a vita tapasztalatait. Az elsőként tájékoztató Berecz János hangsúlyozta: az MSZMP szempontjából a politikai nyilvánosság és a sajtóhoz való viszony döntő és meghatározó jelentőségű kérdés. Egy újságírói kérdésre válaszolva, amely Nagy Imre lehetséges rehabilitálása iránt érdeklődött, a KB titkára annak a véleményének adott hangot, hogy mivel napjainkban számos könyv, dokumentum lát napvilágot, teljesebbé téve a Nagy Imréről eddig kialakított képet, az olvasónak lehetősége nyilik arra, hogy megítélje a politikus életútját, egy-egy időszakban tanúsított magatartását, politikai állásfoglalását, nézeteit az akkori helyzetről és a jövő néhány kérdéséről. Hozzátette: ilyesmit nem konkrét állásfoglalással kell végrehajtani, hanem a meglévő sajtó- és szólásszabadság alapján a könyvkiadók adják ki a visszaemlékezéseket, aminek alapján az olvasó maga dönthet. (MTI)
1989. március 30., csütörtök 18:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|