|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
Üzemavató a Taurusban
|
1989. március 17., péntek - Pénteken délután felavatták a Taurus új acélradiál-teherabroncsgyártó üzemét. Az ünnepségen részt vett Németh Miklós miniszterelnök. Az 1,6 milliárd forintos költséggel megvalósított beruházás az első lépése annak az összességében csaknem 5 milliárd forintos programnak, amelynek keretében a nagyvállalat világbanki hitelből korszerűsíti termékszerkezetét. Az új üzemben az amerikai Firestone cég technológiájával évi 400 ezer igen korszerű acélradiál abroncsot készítenek autóbuszokhoz, kamionokhoz és más teherjárművekhez. A 150 ezer kilométerig használható abroncsok háromnegyed részét konvertibilis piacokon értékesítik majd. Az új termékekből az idén már körülbelül 35 millió dolláros export árbevételt várnak. Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója szavai után Németh Miklós tartott ünnepi beszédet. A miniszterelnök szólt arról, hogy gazdasági gondjaink megoldásának egyetlen lehetséges útja a folyamatos alkalmazkodás a világpiaci igényekhez. Hangsúlyozta: az egyensúlyi követelmények ma is keményen szorítanak bennünket, de akkor cselekszünk helyesen, ha gazdaságunk kül- és belpiaci egyensúlyát nem a korszerűtlen termelés védelmével, hanem a szerkezetátalakítást kikényszerítő támogatás-leépítési program megvalósításával kívánjuk elérni. Rámutatott: a Taurus vezetői és dolgozói bebizonyították, hogy igen is lehet hosszú távra előretekintő fejlesztési és üzletpolitikát folytatni. Manapság sokan beszélnek - és joggal - a személytelen állami tulajdonról és az ebből fakadó rövid távú szemlélet káros hatásairól. A Taurus jó példa arra, hogy ilyen körülmények közepette is lehet felelősséggel, jó gazda módjára gazdálkodni, ha a vállalat vezetői és dolgozói magukénak érzik munkahelyüket, és együtt kívánnak boldogulni - mondta a miniszterelnök. Ezt követően Németh Miklós kitüntetéseket adott át a beruházás megvalósításában kiemelkedő teljesítményt elért dolgozóknak. (MTI)
1989. március 17., péntek 15:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|