|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Levél Antall Józsefnek (1. rész)
"A kormány a sajtó útján tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy
szeptember 15-ig minden vállalati tanács irányította munkahelyen
újra kell választani a vállalati tanácsot, amely azután két héten
belül dönt a vezérigazgató sorsáról.
A szabaddemokraták a kormány rendelkezését több vonatkozásban is
kifogásolják. Az idevágó 33. (1984. (X.31.) MT számú kormányrendelet
módosítása által érintett vállalatok dolgozói teljes
bizonytalanságban vannak; nem tudhatják, hogy valójában milyen
feltételek között fognak választani."
SZER, Lármafa:
Szőcs-interjú
"A mai romániai politikai közélet oly kevéssé stabil, hogy ezen
belül tartós együttműködési koncepciót még nem tűnt lehetségesnek
kialakítanunk. Azt mondanám, hogy egy koncentrált hatalmi struktúra
osztódásának, és hogy úgy mondjam a hatalmi kompetenciák
újraelosztásának a periódusát éljük. Az én véleményem az, hogy
minden látszólagos egység, vagy minden kívánt egység, vagy az egység
látszatának az ellenére három hatalmi góc van kialakulóban
Románában, az egyik az elnöki, a másik a miniszterelnöki és a
harmadik a Front, tehát a párt hatalmi bázisa. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-találkozósorozat (2. rész)
|
A délutáni órákban a Münnich Ferenc Társaság képviselőivel találkozott az MSZMP tárgyalócsoportja. Az eszmecserén Berényi Ferenc ügyvezető titkár megerősítette: a Münnich Ferenc Társaság nem kíván önálló párttá alakulni; az MSZMP-vel szoros szövetségben szeretne tevékenykedni. Ugyanakkor az együttműködés nem jelentheti az MSZMP politikájának szolgai másolását; tömegmozgalomként sajátos eszközeikkel, a társadalmi-politikai folyamatok kritikus elemzésével kívánnak részt venni azok formálásában. Eddig 10-12 ezren kapcsolódtak be az MFT tevékenységébe; soraikban az idősebb korosztályok mellett a fiatal generációk is megtalálhatók. A társaságnak - mondta Berényi Ferenc - egyelőre nincs pontosan körülhatárolt stratégiai célja, de készek egy ilyen, hosszú távra szóló célrendszer kidolgozására is. Az MFT fő törekvése a jelenlegi helyzetben az, hogy ,,visszaadja a mozgalomhoz csatlakozóknak a szocializmusba vetett hitét,,. Véleményük szerint erre annál is inkább nagy szükség van, mert a társadalom széles rétegeiben tapasztalható, hogy az emberek nem képesek lépést tartani a változásokkal, nem értik pontosan, mi történik körülöttük. Ezzel kapcsolatban az MFT képviselői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a párt egyre hanyatló ideológiai munkája is megújításra szorul; Ugyancsak fontos feladat, hogy az emberek eligazodását gyorsabb, érthetőbb információkkal segítsék. Az ügyvezető titkár tájékoztatta a tárgyaló partnereit arról is, hogy az MFT létrehozott egy elemző csoportot, amely a társadalompolitika széles területét kíséri figyelemmel. A csoportban különféle tudományágak művelői is helyet kaptak. Berényi Ferenc feljánlotta a csoport segítségét az MSZMP társadalompolitikai programjainak kidolgozásához. A tanácskozás résztvevői határozottan megfogalmazták: a Münnich Ferenc Társaság kész részt venni egy széles társadalmi alapokon létrejövő ,,nemzeti kerekasztal,, tanácskozáson. Ugyancsak a Központi Bizottság székháza volt a színhelye a késő délutáni órákban a Független Kisgazda Párt és az MSZMP megbeszélésének. A vendégek Vörös Vincének, az FKP társelnökének vezetésével ültek a tárgyalóasztalhoz. A zárt ajtók mögött megtartott tanácskozásról közleményt juttattak el a Magyar Távirati Irodához. x x x (folyt. köv.)
1989. március 4., szombat 19:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|