|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Esti műsor:
A horvát népszavazás
"Nehéz tudni, hogy a horvátországi szerb kisebbség
tulajdonképpen mit akar, mit kíván jelenleg. Egyelőre arról
beszélnek, hogy a kulturális autonómia megőrzését szeretnék
valamilyen módon megvalósítani. Attól félnek, hogy az új
horvátországi - eléggé nacionalista - kormány, valamilyen módon
megpróbálja tőlük elvenni ezeket a jogokat.
Ez, nem hiszem, hogy megfelel a valóságnak: a horvát kormány
garantálta ezeket a kulturális és egyéb jogokat. Ami komolyabb
veszély a szerbek számára: hogy az a fajta tisztogatás, ami az
egykori kommunista pártfunkcionáriusok pozícióiban folyik most már
az új kormány hivatalba lépése óta -, az nagymértékben a szerbeket
is érinti, úgy, hogy valóban a szerb kisebbség egy ilyenfajta nyomás
alatt érzi magát.
- Egyáltalán milyen körülmények között zajlik ez a népszavazás?
A jelekből úgy tűnik, hogy a fenyegetettség légköre uralkodik. Kik
vehetnek részt és milyen eredményt várhatunk?
- Ennek a népszavazásnak semmi köze a demokráciához. Egy nem
hivatalos szerb kisebbségből álló felfegyverzett polgárőrség
igazoltat embereket, nem engedi be őket erre a szerb területre.
Hozzátenném, hogy egész Jugoszláviában rendkívül sok embernek van
fegyvere, még a II. világháborúból - visszamenőleg. "
|
|
|
|
|
|
|
Demszky Gábor felhívása
(OS)
|
1990. december 21., péntek - Tisztelt Budapesti Polgárok
Karácsonykor, a béke és a szeretet ünnepén goldoljunk arra, hogy egy nagyobb közösséghez is tartozunk: mindannyian Budapest polgárai vagyunk. Egy olyan városé, ahol sok-sok embernek nem adatik meg, hogy szeretteinek körében töltse el az ünnepet. Rájuk gondolva állítottuk fel december 20-án a Múzeumkertben a Főváros Karácsonyfáját, ahová szeretettel várunk mindenkit.
Itt délutánonként zenével, ünnepi műsorral próbálunk néhány örömteli pillanatot szerezni az érdeklődőknek. Ugyanakkor itt biztosítunk teret ahhoz is, hogy aki teheti, ajándékot adjon azoknak, akik mástól nem számíthatnak rá. Kérjük mindazokat, akik a karácsonyban a szeretet, a segítségnyújtás és az egymás iránt érzett felelősség ünnepét látják és módjuk van másoknak örömet okozni, hozzák el ajándékaikat a Múzeumkertbe.
A Főváros pedig egy régi hagyományt újjáélesztve december 24-25-26-án 12 óra és 15 óra között egy tányér meleg ételre hívja azokat, kiknek a legnehezebb a sorsa.
Kérem városunk polgárait, tiszteljék meg látogatásukkal a Főváros Karácsonyfáját. Kívánom mindannyiuknak, hogy békés, boldog napok köszöntsenek ránk a szeretet ünnepén és azután is.
Demszky Gábor Budapest főpolgármestere (OS)
1990. december 21., péntek 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|