|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Esti műsor:
A horvát népszavazás
"Nehéz tudni, hogy a horvátországi szerb kisebbség
tulajdonképpen mit akar, mit kíván jelenleg. Egyelőre arról
beszélnek, hogy a kulturális autonómia megőrzését szeretnék
valamilyen módon megvalósítani. Attól félnek, hogy az új
horvátországi - eléggé nacionalista - kormány, valamilyen módon
megpróbálja tőlük elvenni ezeket a jogokat.
Ez, nem hiszem, hogy megfelel a valóságnak: a horvát kormány
garantálta ezeket a kulturális és egyéb jogokat. Ami komolyabb
veszély a szerbek számára: hogy az a fajta tisztogatás, ami az
egykori kommunista pártfunkcionáriusok pozícióiban folyik most már
az új kormány hivatalba lépése óta -, az nagymértékben a szerbeket
is érinti, úgy, hogy valóban a szerb kisebbség egy ilyenfajta nyomás
alatt érzi magát.
- Egyáltalán milyen körülmények között zajlik ez a népszavazás?
A jelekből úgy tűnik, hogy a fenyegetettség légköre uralkodik. Kik
vehetnek részt és milyen eredményt várhatunk?
- Ennek a népszavazásnak semmi köze a demokráciához. Egy nem
hivatalos szerb kisebbségből álló felfegyverzett polgárőrség
igazoltat embereket, nem engedi be őket erre a szerb területre.
Hozzátenném, hogy egész Jugoszláviában rendkívül sok embernek van
fegyvere, még a II. világháborúból - visszamenőleg. "
|
|
|
|
|
|
|
Karácsony pálmafák alatt
|
ld. 1990 december 21. péntek (MTI-Panoráma)- Karácsonyfa nélkül? Utcai zaj közepette? Melegben? Alig-alig tudjuk elképzelni másként az évvégi ünnepet. Pedig van, ahol törzsi dobok pergése adja tudtul a falvak lakóinak Jézus születését - például a közép-afrika Kamerunban. Az európai szokások itt keverednek a helyiekkel. Ha jön is a Mikulás, nem rénszarvas húzta szánon, hanem a szavannákon otthonos négylábuak által repített szekéren. A karácsonyfa sem tűlevelű, bár a díszítése hasonlatos a miénkhez. Legalábbis a tehetősebb családoknál: más nemis engedheti meg magának, hogy mondjuk Kenyában kiadjon akár 40-50 dollárt is egy csomag díszégőért.
A szegények, akik persze Fekete-Afrikában többségben vannak, ha egyáltalán hódolnak a tél végi ünnepek szokásainak, beérik a házilagosan készített díszekkel, amihez egész éven át gyüjtögetik a cigarettás dobozok ezüstpapírját. Szokás az ajándékozás is: Nairobiban például az amúgyis európai típusu üzletek fényárban úszva várják a vásárlókat. Igaz, a dolognak van árnyoldala is: a nagyobb ,,bevétel ,, reményében még az átalgosnál is több koldus lepi el ilyenkor az utcákat. Más az ünnepi menű is., Kecskesültet tálalnak, hozzá a mindennaposnál gondosabban készített kukoricakását és töltögetik a kókuszpálinkát is. Ez utóbbit - no lám csak, még egy hasonlatosság -, kissé talán túl sűrűn is, hiába figyelmezteti a lakosságot jó előre a sajtó a baljós következményekre.
Tanzániáában és Ugandában a legnagyobb hiánycoikk ilyenkor a karácsonyi és újévi képeslap. Élelmes diákok a keresetet kihasználva saját készítésű üdvözlőlapokkal házalnak. A rajzokon persze nemigen látható havas táj fenyőfával Egy másik afrikai metropolisban, Kairóban még ez is előfordulhat. Itt nem hiánycikk a képeslap, bő a választék, legtöbbjén ott díszeleg a felirat: Made in Germany. A karácsony Egyiptomban szerényen húzódik meg a 19 állami, mohamedán és kopt ünnep sorában, jól érzékeltetve, hogy Egyiptom a népek és vallások keresztútja. A manapság vagy 40 millió mohamedán jóindulatú szemlélője annak, ahogyan a keresztény templomokban megkondulnak a karácsonyi harangok, misére hívják a hat-nyolc millióra becsülhető kopt lakosság egy részét, azokat akik katolikus koptok. Az ortodoxok ugyanis január 6-án ünneplik karácsonyt.
Az itt élő negyedmillió európai azért megteremti a maga karácsonyi hangulatát: igaz, nem néptelenednek el este az utcák, s a tujafa illata is más, mint a fenyőé... +++
MTI-Panoráma
1990. december 21., péntek 12:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|