|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Esti műsor:
A horvát népszavazás
"Nehéz tudni, hogy a horvátországi szerb kisebbség
tulajdonképpen mit akar, mit kíván jelenleg. Egyelőre arról
beszélnek, hogy a kulturális autonómia megőrzését szeretnék
valamilyen módon megvalósítani. Attól félnek, hogy az új
horvátországi - eléggé nacionalista - kormány, valamilyen módon
megpróbálja tőlük elvenni ezeket a jogokat.
Ez, nem hiszem, hogy megfelel a valóságnak: a horvát kormány
garantálta ezeket a kulturális és egyéb jogokat. Ami komolyabb
veszély a szerbek számára: hogy az a fajta tisztogatás, ami az
egykori kommunista pártfunkcionáriusok pozícióiban folyik most már
az új kormány hivatalba lépése óta -, az nagymértékben a szerbeket
is érinti, úgy, hogy valóban a szerb kisebbség egy ilyenfajta nyomás
alatt érzi magát.
- Egyáltalán milyen körülmények között zajlik ez a népszavazás?
A jelekből úgy tűnik, hogy a fenyegetettség légköre uralkodik. Kik
vehetnek részt és milyen eredményt várhatunk?
- Ennek a népszavazásnak semmi köze a demokráciához. Egy nem
hivatalos szerb kisebbségből álló felfegyverzett polgárőrség
igazoltat embereket, nem engedi be őket erre a szerb területre.
Hozzátenném, hogy egész Jugoszláviában rendkívül sok embernek van
fegyvere, még a II. világháborúból - visszamenőleg. "
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéni választókerületek jelöltjeire leadott szavazatok
előzetes eredményei (13. rész)
|
Budapest, 23. sz. választókerület: ---------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 50.930. Szavazók száma: 35.098 (68.91 százalék). Érvényes szavazatok száma: 34.474 (98.22 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Mécs Imre (SZDSZ) 12.010 34.83 2. Hornok László (MDF) 7.938 23.02 3. Siklósi Attila (MSZP) 4.096 11.88 4. Bogdány Zoltán (Fidesz) 3.553 10.30 5. Géczi István (F) 3.552 10.30 6. Dragon Pál (FKgP) 1.776 5.15 7. Szilárd Ferenc (MSZMP) 1.549 4.49
Budapest, 24. sz. választókerület: ---------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 52.977. Szavazók száma: 38.963 (73.54 százalék). Érvényes szavazatok száma: 38.441 (98.66 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Palotás János (MDF) 13.819 35.94 2. Vég Gábor (SZDSZ) 10.330 26.87 3. Áder János (Fidesz) 4.215 10.96 4. Lestárné Varga Mária (MSZP) 3.056 7.94 5. Ferenci Zoltán (F) 2.063 5.36 6. Simon István (KDNP) 1.839 4.78 7. Tőzsér Ernő (VP) 1.377 3.58 8. Majdán Pál (MSZMP) 1.016 2.64 9. Döme Zoltán (HVK) 726 1.88
(folyt. köv.)
1990. március 27., kedd 23:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|