|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Esti műsor:
A horvát népszavazás
"Nehéz tudni, hogy a horvátországi szerb kisebbség
tulajdonképpen mit akar, mit kíván jelenleg. Egyelőre arról
beszélnek, hogy a kulturális autonómia megőrzését szeretnék
valamilyen módon megvalósítani. Attól félnek, hogy az új
horvátországi - eléggé nacionalista - kormány, valamilyen módon
megpróbálja tőlük elvenni ezeket a jogokat.
Ez, nem hiszem, hogy megfelel a valóságnak: a horvát kormány
garantálta ezeket a kulturális és egyéb jogokat. Ami komolyabb
veszély a szerbek számára: hogy az a fajta tisztogatás, ami az
egykori kommunista pártfunkcionáriusok pozícióiban folyik most már
az új kormány hivatalba lépése óta -, az nagymértékben a szerbeket
is érinti, úgy, hogy valóban a szerb kisebbség egy ilyenfajta nyomás
alatt érzi magát.
- Egyáltalán milyen körülmények között zajlik ez a népszavazás?
A jelekből úgy tűnik, hogy a fenyegetettség légköre uralkodik. Kik
vehetnek részt és milyen eredményt várhatunk?
- Ennek a népszavazásnak semmi köze a demokráciához. Egy nem
hivatalos szerb kisebbségből álló felfegyverzett polgárőrség
igazoltat embereket, nem engedi be őket erre a szerb területre.
Hozzátenném, hogy egész Jugoszláviában rendkívül sok embernek van
fegyvere, még a II. világháborúból - visszamenőleg. "
|
|
|
|
|
|
|
Kiürítették a szovjet katonai kórházat Esztergomban -
Visszakerült az egyház és az állam tulajdonába a műemléki épületegyüttes
|
1990. január 16., kedd - Hosszú tárgyalássorozat
eredményeként a szovjet déli hadseregcsoport kiürítette az egykori
esztergomi szeminárium és az ehhez kapcsolódó egyházi épület
helyiségeit, amelyeket a Magyar Néphadsereg közreműködésével
visszaadott tulajdonosának, az esztergomi főegyházmegyének, és az
államosított épületrészt kezelő Esztergomi Városi Tanácsnak.
A romantikus stílusban épült műemléki létesítmény 1865-től 1945-ig a katolikus egyház tulajdona, a papnövendékek szemináriuma, otthona volt. A háború után csupán a kanonoki házsort államosították, az épületegyüttes nagy része továbbra is az egyház tulajdonában maradt. 1945-től 1957-ig a Magyar Néphadsereg vette igénybe, s ezt követően rendezték be szovjet katonai kórháznak. A létesítmény egyharmada egyébként kihasználatlanul, üresen állt.
Az esztergomi Várhegy oldalából nyíló több emeletes, négyzet alakú és több szárnyból álló óriási épületegyüttes igen alapos felújításra szorul. Ezért újbóli hasznosítása nagy ráfordítást igényel, amire nincs pénz. Az egyház saját erőforrásain túl számít az állam segítségére. A városi tanács által átvett épületrész hasznosítása, további sorsa az egyház és az állam közötti megállapodástól függ. A létesítmény környékén eddig lezárva tartott két közutat hamarosan újból megnyitják. (MTI)
1990. január 15., hétfő 21:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|