|
|
|
|
Magyarország egy éven belül lekerül a COCOM-listáról (2.rész)
|
Magyarország egyébként - kérésének megfelelően - immár gyakorlatilag korlátlanul hozzájuthat a szükséges korszerű hírközlési berendezésekhez. Bizonyosra vehető, hogy februárban, a COCOM következő párizsi ülésén, igen jelentősen tovább szűkül azoknak a termékeknek, technológiának köre, amelyekhez az érintett országok csak külön engedéllyel juthatnak. Az amerikai kormány és a törvényhozás mértékadó személyiségei szerint azonban jó remény van arra, hogy a kivitelének ellenőrzését vállaló három ország: Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország egy éven belül lekerül azoknak az államoknak a listájáról, amelyekre a COCOM-előírások egyáltalán vonatkoznak. Magyar részről - tekintettel a már folyamatos ellenőrzésre is - kívánatosnak tartják ezt a lépést már korábban, 1991 első felében. A magyar álláspontot a COCOM tagjai között támogatja Németország. Romániára és Bulgáriára az említett könnyítések nem vonatkoznak.
Kőhalmi Zsolt, mint az Alapítvány a Műszaki Haladásért elnöke, a hét végén részt vett a houstoni kutatóközpont ,,technológiai csúcstalálkozóján,, , amelyet Kelet-Európának szenteltek. A tekintélyes intézmény kész arra, hogy magyar kutatókat fogadjon, közös kutatásokat szervezzen, és segítsen piacra vinni a magyar tudomány eredményeit. Egyebek között együttműködési megállapodást vettek tervbe a központ és a Magyar Tudományos Akadémia között. +++
1990. november 14., szerda 07:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|