|
|
|
|
Antall-kormány: ügyetlenül, de jó irányban
|
------------------------------------------
München, 1990. szeptember 18. (SZER, Magyar híradó) - Hamburger Mihály általában értékeli a magyar kormány külpolitikáját:
Göncz Árpád köztársasági elnök az Egyesült Államokban tartózkodik, Antall József miniszterelnök nemrég Olaszországban tárgyalt, ma pedig Budapestre érkezett Margaret Thatcher brit miniszterelnök. Most utazott el Enricque Baron Crespo, az Európa Parlament elnöke és kísérete, és Magyarország vendége volt az Európa Parlament magyar kapcsolatokkal foglalkozó delegációja Habsburg Ottó vezetésével.
Külpolitika, ó Vajon továbbra is sikerágazat, vagy netán - miként ezt az ellenzék, vagy annak egyes tagjai állítják - az Antall-kormányzat még azt is elrontotta, amit elődei a külpolitikában létrehoztak? Igaz-e - ezt állítja tudniillik Tamás Gáspár Miklós -, hogy Kádár és Grósz sikeresebb volt a külpolitikában, mint Antall József és munkatársai?
Már itt leszögezem véleményemet. Tamás Gáspár Miklós írása nem más, mint a saját pártjának is oly sok kárt okozó mucsaizás folytatása.
Tovább megyek ennél: az ellenzék egyesített sortüze Jeszenszky Géza külügyminiszterre és rajta keresztül a mai magyar külpolitikára indokolatlan. Nem látszik indokoltnak az az érv, miszerint a kormányzat kizárólag az elődei által kitaposott úton haladna. Sem abban a formában, hogy kizárólag kihasználja az abban rejlő előnyöket, de még kevésbé a Tamás Gáspár Miklós által megfogalmazott formában. Szerinte ugyanis az új kormányzat csak elrontja elődei tevékenységét. (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A magyar külpolitika - 1. folyt.
|
Szerintem egészen másról van szó. Ha lassan és ellentmondásosan is, valójában egy új külpolitikai koncepció körvonalai bontakoznak ki a kormányzat tevékenysége nyomán. Igaz, már korábban megtörtént a nyitás Nyugat felé, de a nyugati nyitás ma prioritást élvez. Egyszerre kényszer ez és józan belátás. Kényszer annyiban, hogy kiderült: a Közép-Európáról, az osztrák-magyar monarchiáról, vagy a cseh-lengyel-magyar testvériségről szőtt vágyképek illúziók. És nemcsak azért, mert Romániával nem jók a kapcsolataink, sőt még Csehszlovákiával sem felhőtlen a viszonyunk, hanem azért is, mert gazdaságilag ennyire visszamaradott országok összefogásából, integrációjából egyértelmű felemelkedés aligha következhet be bármelyikük számára.
A nyugati nyitás persze a Német Szövetségi Köztársaságon keresztül történt. Így volt ez már Kádár idején, amikor Bonn első számú kereskedelmi partnerré lépett elő, majd a szociáldemokraták keleti politikája a jó viszonyt politikailag is megváltoztatta, de adódott ez a Horn Gyula-féle határmegnyitásból is.
Ezt szolgálta az a korábbi magyar külpolitika, amely a nyugati nyitás mellett mindvégig és elsősorban a szovjet érdekeket vette figyelembe. Kényszerpálya és adottság tehát a német orientáció, de korántsem egyoldalú, bár kétségtelenül erős gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Ez ugyanis nem a magyar óhajokon múlik. Az egyesült Németország Európa gazdaságilag legerősebb és Magyarországhoz közel fekvő hatalma; olyan, amely hajlandó anyagi áldozatokra, és ha csak óvatos formában is, a leginkább érti meg a magyar kormányzat kisebbségekkel kapcsolatos aggodalmait és törekvéseit. (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A magyar külpolitika - 2. folyt.
|
Ettől függetlenül a magyar kormányzat igen fontosnak tekinti a francia, az osztrák, az olasz, az angol és az amerikai kapcsolatok kiépítését. Íly módon próbálja elkerülni, hogy egyoldalúvá váljék a német orientáció.
A Szovjetunió kivonulása a térségből egyfajta űrt hagyott hátra, és ezt az űrt csak független külpolitikával lehet betölteni. Lehet, hogy az Antall-kormányzat elkövet ügyetlenségeket ebben, nem minden javaslata vagy elképzelése helytálló, de mindenképpen jó irányban keresi a külpolitikai kérdések megoldását. +++
1990. szeptember 18., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|