|
|
|
|
Az SZDSZ emberekkel akar leszámolni - jelentette ki a
belügyminiszter Szegeden (2. rész)
|
További kérdésre válaszolva mondta el, hogy véleménye szerint Grósz Károly neve valószínűleg azért került ismét előtérbe, mert valakik - vagy ő maga - így akarták a választások előtt felértékelni a Grósz-vonalat. Grósz Károly eljátszotta tekintélyét a közvélemény előtt, amikor a fehérterrorral ijesztgette a magyar nemzetet. Ő már ,,kihúzott kártya,, a hazai közéletben, nem tudja fontossá tenni magát - vélekedett a miniszter. A rendőrök által elkövetett bérgyilkosság kapcsán beszélt arról, hogy minden begyűjtött önvédelmi fegyvert átvizsgálnak azzal a céllal, hogy ellenőrizzék, nem voltak-e eszközei eddig ismeretlen tettesek által elkövetett bűnügyeknek. Sajnálom azokat - jegyezte meg-, akik előző nap, vagy éjszaka veszítették el önvédelmi fegyverüket, mert óhatatlanul gyanúba keverhetik magukat.
A találkozó után Horváth Balázs ünnepélyes keretek között vette át a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság felújított épületét, majd adta át használatra a főkapitányság dolgozóinak. Ezután az MDF székházban tartott fórumon az önkormányzati választások előkészületeiről beszélgetett az érdeklődőkkel. Bejelentette, hogy a belügyminisztérium szeptember végén, október elején megjelentet egy kiadványt, amely a polgármestereknek nyújt majd segítséget munkájuk végzéséhez. (MTI)
1990. szeptember 4., kedd 18:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|