|
|
|
|
Választási sajtókonferenciák, pártnyilatkozatok
|
-----------------------------------------------
München, 1990. március 23. (SZER, Magyar híradó, Kasza László) - A Nemzetközi Információs Központban ma is egymást érték a sajtókonferenciák.
Pozsgay Imre kezdte - mert erre volt kereslet, no meg a választási kampányra is most lehetett rátenni az utolsó lapáttal, nem fukarkodott, sarkított formulázásokkal. Példa: ha tudtuk volna, hogy az ősszel még bennünket állandóan fenyegető Honecker, Ceausescu, Jakes papírtigrisek, gyorsabban végrehajtottuk volna a reformokat. Vagy: két párt tévedett igazán, az MSZP és az SZDSZ, mindketten azt hittük, hogy több kommunista van ebben az országban.
A szocialisták országos listavezetője elmondta: többen kaptak a mai kormány tagjai közül javaslatot más pártoktól, hogy vegyenek részt a kormányzásban a választások után akkor is, ha a szocialisták nem lesznek kormánypárt. Ő azonban - mondta Pozsgay - csak szocialista színekben hajlandó erre.
Az államminiszter helyét Szokai Imre külügyminiszter-helyettes vette át a nemzetközi sajtó képviselői előtt. Megtudtuk, hogy pillanatnyilag - ez délelőtt 11 óra volt - nem folyik vér Erdélyben, a helyzet azonban változatlanul feszült. Megerősítette, hogy a magyar kormány többszöri próbálkozás ellenére sem tud kapcsolatot teremteni román vezetőkkel. A román miniszterelnök ígérete ellenére nem hívta fel tegnap Németh Miklóst, azonban küldött egy üzenetet, amelynek hangneme nem üti meg az európai normát, ezért inkább nem is idézi. (folyt.)
1990. március 23., péntek
|
Vissza »
|
|
- Választási sajtókonferenciák - 1. folyt.
|
A délutáni első sajtókonferenciát a Fidesz ügyvivője, Fodor Gábor tartotta. Elmondta, hogy mindenekelőtt azért kell bekerülniük minél nagyobb számban a parlamentbe, mert a rendszerváltás kidolgozásában az általuk képviselt fiatal gerenciónak hallatnia kell hangját. A választási kampányt tisztának minősítette, és örömét fejezte ki afelett, hogy egyik párt sem alakította választási témává a marosvásárhelyi szörnyűségeket.
Ugyanez volt a véleménye az egy órával később kezdődő SZDSZ sajtókonferencia résztvevőinek is. Pető Iván, Haraszti Miklós és Eörsi Mátyás a politikai kultúra jó bizonyítványának minősítette ezt a tartózkodó magatartást.
A szabaddemokraták egyébként úgy vélik, hogy Hans-Dietrich Genscher holnapi, budapesti látogatása és annak eseményei választási ajándéknak tekinthetők ugyan az MSZP részére, de ők megértést tanúsítanak. Kiemelte, hogy az SZDSZ-nek is volt szerepe abban, hogy a magyar kormány a keletnémet menekültek kiutazásának engedélyezése mellett döntött annak idején. A nyugatnémet külügyminiszter különben ellátogat rövid budapesti tartózkodása alatt az SZDSZ központjába is. - Ezzel a választások előtti utolsó sajtókonferencián szerzett értesüléssel búcsúzom a nemzetközi sajtóközpontból. +++
1990. március 23., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|