|
|
|
|
Románia - RMDSZ (1.rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 23. péntek (MTI-tud) - A kormánynak
felül kell vizsgálnia a március 21-én közzétett közlemény
állításait, mivel ez a dokumentum, ahelyett, hogy a történtek
megértését, a hangulat csillapítását és az etnikumok közötti
feszültségek enyhülését segítette volna elő, újabb félreértések,
célzatos értelmezések forrásául szolgált - hangoztatta a Romániai
Magyar Demokrata Szövetség (RMDSz) pénteken este nyilvánosságra
hozott dokumentuma.
A nyilatkozat kéri, hogy derítsék ki, és tárják a közvélemény elé azokat az okokat, amelyek a rendfenntartó közegek - a rendőrség és a katonaság - beavatkozásának késlekedését eredményezték. Az RMDSZ javasolja, hogy indítsanak vizsgálatot a Rompres sajtóügynökség és a szabad román televízió ellen, mert olykor tendenciózusan tükrözteti az eseményeket, s ezzel ,,olyan benyomást kelt, mintha a történtekért kizárólag a magyar nemzetiségű állampolgárokat terhelné a felelősség,,. A szövetség arra szólítja fel az egész társadalmat, ezen belül pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezeteit és tagságát, hogy a súlyos megpróbáltatás pillanataiban tanúsítson nyugalmat, józanságot, emberi méltóságtudatot.
Ugyanakkor az RMDSZ kinyilvánítja egyetértését a Marosvásárhelyen folytatott tárgyalások eredményeivel. A szövetség kifejezi reményét, hogy a dialógus tovább folytatódik, s tisztázódnak a tragikus események okai, és az erőszakos cselekményekben vétkes személyek - szervezők és végrehajtók - felelősségét megállapítják.
A nap folyamán nyilatkozatot tett közzé a gyergyószentmiklósi független szakszervezet, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács városi bizottsága és az RMDSZ helyi szervezete. Ebben tiltakoznak a kormánynyilatkozat miatt: a közlemény elferdíti az eseményeket és helytelen megvilágításba helyezi Románia és Magyarország kapcsolatait, amelyek már a forradalom első napjaiban új tartalommal telítődtek mindkét nép javára. Közismert az egész világ előtt a magyar nép által küldött testvéri segítség. A kormányközlemény szövege ,,a Ceausescu-féle beszédekre emlékeztet,, - szögezi le a nyilatkozat, amely a marosvásárhelyi pogromért a volt secusokat és volt pártaktivistákat teszi felelőssé. (folyt.)
1990. március 23., péntek 19:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|