|
|
|
|
A Suzuki elképzelése
|
Tokió, 1990. március 1. csütörtök (MTI-TUD) - Esztergom a
legmegfeleloőb helyszín a Suzuki gyár felépítésére és erről már
döntés is született, tehát a japán fél ehhez ragaszkodni fog. Arra
sem látnak lehetőséget, hogy esetleg a román járműipar beszállítója
lenne a magyar Suzuki gépkocsi gyártásnak - közölte az MTI tokiói
tudósítójával a japán-magyar járműipari együttműködési program egyik
felelős japán koordinátora, a Budapestről érkezett híreket
kommentálva.
A Suzuki gyár és a C. Itoh kereskedőház egyébként még márciusban három delegációt küld Magyarországra. Az első március 6-án indul és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. A második - a gyár felépítésével foglalkozó mérnökökből álló küldöttség - március 9-én utazik Budapestre, míg az alkatrészgyártás szakértő mérnökei március 18-án utaznak Magyarországra. Összesen 20 fő vesz részt a három delegáció munkájában.+++
1990. március 1., csütörtök 08:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|