|
|
|
|
- A temesvári események - 1.folyt.
|
Szintén szemtanúk elmondása szerint a pártházat a biztonsági szolgálat épületét és a Néptanácsot azonnal páncélos járművek vették körül, egyben a nagyobb csoportosulások szétoszlatására vízágyúkat vetettek be. Az már most nyilvánvaló, hogy a hétvégi temesvári megmozdulás még nem zárult le, ugyanakkor máris szervesen illeszkedik abba a rendszerellenes megmozdulássorozatba, melynek immárom történelminek számító fontosabb állomásai: 1977, a zsilvölgyi bányászsztrájk és a már említette brassói tüntetés. De míg ezek elszigeteltek maradtak, s míg az akkori eseményeket, illetve a megtorlásokat a lakosság aggódó közönye vette körül, most máris tapasztalhatók a Temesvárral való szolidaritás egyértelmű jelei. Aradon hasonló megmozdulásra került sor és a biztonsági alakulatok ezt a várost is kénytelenek voltak hermetikusan elszigetelni. Ugyanakkor mára virradóra a kolozsvári és brassói üzemek sztrájkfelhívást bocsátottak ki - jelenti az Erdélyi Magyar Hírügynökség - a temesvári kettős követelés támogatása érdekében, azaz, hogy a Ceausescu-családot el kell távolítani az ország éléről, illetve, hogy véget kell vetni a kommunista párt hatalmának Romániában.+++
1989. december 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|